Ruszin-Szendi Romulusz is megszólalt hétfőn, miután korábban Magyar Péter arról beszélt, hogy koholt vádak alapján le akarják tartóztatni a volt vezérkari főnököt.
Holló Istvánnal találkoztam kétszer, nyílt helyen, nagyobb társaságban, 2023 őszén és telén. Azóta nem beszéltem vele
– mondta Ruszin-Szendi hétfőn, miután Magyar Péterrel közösen adott át adományokat a Bolyai Farkas Gyermekotthoni Központnak. Itt kérdezték meg tőle, találkozott-e az egyik nemrég elfogott ukrán kémmel, mire igennel válaszolt.
Ez nem bizonyíték, és nem bizonyít semmit, mert nem történt semmi.
– tette hozzá, majd az ellene felhozott vádakról csak ennyit mondott:
Lófasz, esti fény.
Ez már a sokadik támadás Ruszin-Szendi Romulusszal szemben, amióta a Tisza Párt szakpolitikusa lett. A kormánymédia azóta vezérkari főnökként használt luxusvillájával is támadta, továbbá a zsírleszívás miatt is, mostanában pedig az a vád ellene, hogy „ukrán titkosszolgálati kapcsolatai” vannak.
Fekete öltönyben beszél új videójában a Tisza Párt elnöke, aki szerint „éppen arra készülnek, hogy hamis politikai propaganda célból, koholt vádak alapján büntetőeljárást indítsanak, őrizetbe vegyenek és letartóztassanak egy volt vezérkari főnököt”.
A volt vezérkari főnök még mindig nem adott egyértelmű választ a luxusfelújításban játszott szerepére. Az sem derült ki, hogy a kormány miért nem akadályozta meg az értelmetlen állami pénzszórást.
A Tisza Párt szakpolitikusa szerint Szalay-Bobrovniczky Kristóf tovább folytatja lejáratókampányát.
A Fidesz-frakcióvezető szerint fennáll a gyanúja annak, hogy Ruszin-Szendi Romulusz „be van ütve az ukránokhoz”.