Az All Nippon Airways 114-es, Tokióból Houstonba tartó repülőjáratát szombaton Seattle-be irányítottak át, miután egy utas megpróbálta kinyitni a gép ajtaját. Menet közben. A repülő ekkor már tíz órája volt a levegőben, nem volt már sok hátra az útból, de ezek szerint volt, aki ezt nehezen viselte.
Az ajtónyitogatót a személyzet és az utasok fogták le, majd leszállás után kivizsgálásra kórházba szállították.
Az FBI közlése szerint egy másik utast is el kellett végül távolítani a gépről – ő a járat elterelése miatt húzta fel magát annyira, hogy beverte a mosdó ajtaját. Vele szemben nem emeltek vádat.
A gép végül folytatta útját, és pár óra késéssel leszállt Houstonban. Az nem derült ki, hogy a mosdó ajtaját beverő utas végül visszaszállhatott-e a gépre, hogy eljusson Houstonba. (CNN)