Hirtelen mintha nem csak a C-listás KDNP-seknek lenne elegük a rendszerből. Csak a mostani hétvégén egymás után több olyan popzenész szólt ki és be a színpadról, akiktől kevésbé várna ilyesmit az ember.
A Carson Comától pont nem volt meglepő, hogy a pénteki, Budapest parkos koncertjükön a nagytakarítási törvényre utalva háttéranimációval szóltak be a wannabe cenzoroknak: az eleve politizáló „Feldobom a követ” közben, a „ki fogod sípolni, hogy Orbán Viktor” sor után olyan webböngészőt mutatott a háttérvetítés, amibe hiába írták be, hogy telex.hu vagy 444.hu, csak hibaüzenet jött fel.
Váratlanabb volt, hogy egy nappal később az a Caramel mutatkozott – verbálisan – a legradikálisabbnak, aki hét évvel ezelőtt még az Orbán család ügyvédjével, Bajkai Istvánnal kampányolt. A Szegeden fellépő énekest a jelek szerint igencsak kikészítette a NER lényegéből fakadó permanens hergelés. Arról beszélt, hogy a „legnagyobb gonoszság” arról beszélni, hogy nem tartozunk össze – mármint mi, magyarok és mi, emberek úgy általában. Ugyanezt kissé rapperesebben is megfogalmazta, miszerint „ezek a faszfejek annyit tanultak meg a kibaszott Oxfordon, hogy hogy kell megosztani az embereket”.
Caramel nem beszélt arról, hogy szerinte kire kéne szavazni, kifejezetten mondta is, hogy ebbe nem próbálna beleszólni, de a gyűlöletkeltés elleni üzenete eléggé egybevágott Magyar Péter megosztásellenes szövegeivel. Az énekes nemrég fotózkodott is tiszás aktivistákkal.
Bár nem fogalmazott radikálisan, Caramelénél is meglepőbb volt a Halott Pénz- énekes Marsalkó Dávid szombati performansza, ő ugyanis egyrészt soha nem politizált, másrészt együttese a miniszterelnök egyik kedvence, édesapja meg Fidesz-jelölt volt a tavalyi önkormányzati választáson. Ő kissé zavarosan beszélt arról egy szombati HP-koncert közben, hogy kemény a politikai helyzet, és hogy
„egy dolgot sose felejtsetek el: sose borítsatok fel családi kapcsolatokat, baráti kapcsolatokat politika miatt. Mert a család, a barátság, a szerelem az nem négy évre szól.”
Tőle ez is szinte forradalminak hatott.
Kiss Tibor, a Quimby énekese a hét végén a budapesti Bikás Parkban mondott pár szót koncert közben. Jellemző a Fidesz alapkommunikációjának radikálisan megosztó hangvételére, hogy az alanti, átlagos kontextusban teljesen politikamentes és általános szöveget a kormány kommunikációs hadseregéhez tartozó Index is természetes módon tekintette „erősen politikai töltetűnek":
„Arra kérlek benneteket, hogy bármi is szétszakít titeket, ne hagyjátok, hogy elválasszon titeket. Akármilyen olyan energiát kaptok a jövőben, ne menjetek alá, és maradjatok együtt, tartsátok meg magatokban az elfogadást, a szeretetet.”
Orbán Viktor harcra hívó, illetve Magyar Péter ezt megkontrázó, szeretetről és összefogásról szóló üzenetei tehát olyan hatásosan csapódtak le a közvéleményben, hogy 2025 májusában, egy évvel a következő választások előtt markáns kormányellenes kiállásnak számít önmagában arról beszélni, hogy az emberek ne hagyják, hogy egymás ellen hergeljék őket.
De van-e bármi hatásuk az ilyen popmegszólalásoknak? Például konkrét, szavazatokban megmutatkozó hatása? A kérdést az Egyesült Államok példáján érdemes megvizsgálni, náluk ugyanis a legnagyobb hatású, mondhatni a legfejlettebb a celebkultúra, és ott kutatták ki a témát a legrészletesebben.
Az amerikai adatok alapján a hírességeknek igenis van mérhető, sőt nem is jelentéktelen hatásuk a konkrét szavazási hajlandóságra.
Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!
Már előfizetőnk vagy?Kalotay Kristóf egy bizonyos „erkölcsi határvonalat” már nem akar átlépni, ezért feljelentést tesz, miközben a fideszes vezetésű önkormányzat ügyei miatt már több nyomozás indult.
A Budapest Parkban a „ki fogod sípolni, hogy Orbán Viktor” sor után elsötétült a színpad, a kivetítőn pedig egy böngésző jelent meg, amin a 444-re és más oldalakra keresve csak hibaüzenet volt látható.
Az énekes a szegedi koncertjén tartott egy kisebb beszédet, ahol elmondta, „szeretnünk kell egymást, mert ez a mi közös hazánk”, és aki azzal próbálkozik, hogy szétválasszon minket, „az bele fog bukni”.
Marsalkó Dávid Caramelhez hasonlóan a megosztásról beszélt.