Mark Rutte NATO-főtitkár hétfőn azt mondta, feltételezi, hogy a szövetség tagjai meg fognak állapodni egy átfogó, a GDP 5 százalékát kitevő védelmi kiadási célban a jövő hónapban Hágában tartandó csúcstalálkozón.
„Úgy vélem, Hágában meg fogunk állapodni egy magas, összesen 5%-os védelmi kiadási célban” – mondta Rutte a NATO Parlamenti Közgyűlésének Daytonban tartott ülésén.
„Tegyük fel, hogy ez 5%, de nem fogom megmondani, pontosan mi az egyes részek bontása – annyit viszont elárulhatok, hogy a közvetlen katonai kiadások esetében ez jóval 3% fölött lesz, és emellett lesz egy cél a védelemmel kapcsolatos kiadásokra is” – tette hozzá.
Korábban Rutte azt javasolta: a NATO-tagok emeljék a védelmi kiadásaikat a GDP-jük 3,5%-ára, és további 1,5 százalékot fordítsanak a szélesebb értelemben vett biztonsági célokra, hogy teljesítsék Donald Trump amerikai elnök 5%-os elvárását. A NATO célja, hogy az új vállalásokról a június 24–25-én Hágában tartandó csúcstalálkozón állapodjanak meg az állam- és kormányfők.
Orbán Viktor eddig nem támogatta az 5 százalékos célkitűzést: „Magyarország a 2 százalékkal is vért izzadott, de kipréselte magából. Ha a két százalékot fel kell emelni, tüdőn lövi a magyar gazdaságot. Mindent át kell szervezni, az már egy fél hadigazdálkodás lenne.” De nemcsak ő, hanem más tagállamok sem tartották korábban megvalósíthatónak ezt a célkitűzést: Olaf Scholz még kancellárként idén januárban arról beszélt, hogy nem lehet 5 százalékra növelni a védelmi kiadásokat.
Az 5 százalékot ugyan valóban Trump javasolta még tavaly decemberben, ám ehhez hozzá kell tenni, hogy az Egyesült Államok is messze van ettől a céltól: 2024-ben a bruttó hazai termékének (GDP) körülbelül 3,4%-át fordította katonai kiadásokra.
(via Reuters)
„Garantálhatom, hogy továbbra is gazdasági teljesítményünk 2 százalékát védelemre fogjuk költeni. Aki azt mondja, hogy ez nem járható út, az mondja meg azt is, hogy honnan vegyük a pénzt” – mondta a német kancellár Trump felvetéséről.