Hadházy Ákos nem hagyja abba, olyannyira nem, hogy a 11. keddi tüntetés neve is ez: „Nem hagyjuk abba!” Szokás szerint 17 órakor kezdődött a demonstráció, ezúttal ismét a Ferenciek terén (legutóbb a Fővám téren volt, mert a Könyvhétre és a Türk Tanács budapesti ülésére hivatkozva a rendőrség nem engedélyezte a Ferenciek tere használatát).
A független országgyűlési képviselő eredetileg a gyülekezési törvény módosítása miatt kezdett tüntetéssorozatba, azóta viszont napirendre került az eltakarítási törvényjavaslat is, így a legutóbbi alkalom óta már az ellen is tüntetnek.
Hadházy az esemény Facebook-oldalán azt írta, „az elmúlt napok örömteli fejleménye, hogy egyre többen szerveznek tüntetéseket a putyini kottából írt törvények ellen és már nem csak Budapesten, hanem vidéken is (talán erre gondolhatott? – a szerk.), egyre több és több fiatal részvételével”.
Ugyanakkor szerinte „szomorú, hogy még mindig vannak olyanok, akik szerint a hatalom itt megáll, a törvények csak ijesztgetésre valók, és Orbán nem mer tovább menni”. Ő mindenesetre mindenkit vár „a békés, de határozott” tüntetésre.
A színpadot a szervezők ezúttal a Ferenciek tere 1. szám, azaz a Matild Hotel előtt állíthatták fel. Hadházy azt mondta, azért ide, mert „valami kamu tüntetők” miatt a rendőrség nem engedélyezte a demonstrációt a szokásos helyszínen, a Párisi Udvar előtt. Ezek a kamu tüntetők szerinte pár órával korábban „nagy bátran” lemondták az eseményt.
A 17 órás kezdésre pár százan gyűlhettek össze, Hadházy negyed órával később lépett először színpadra, hogy felkonferálja az első felszólalót, egy diákot, aki az ellehetetlenítési törvényről beszélt. Amikor belekiabálta a mikrofonba, hogy nem hagyjuk abba, kapott egy rövid skandálást a tömegtől.
Ezután Hadházy színpadra szólította „kedvenc polgármesterét”, a IX. kerületi Baranyi Krisztinát. Baranyi beszédének fő üzenete az volt, hogy az ellehetetlenítési törvény nem tréfadolog, és a feladat most „nem a kormányzati stratégia megfejtése”, hanem az ellenállás, minden lehetséges formában. Azt is elmondta, hogy ha az országgyűlés megszavazza a törvényt, javaslatot fog tenni a IX. kerületi önkormányzatnak, hogy létrehozzanak egy 50 milliós alapot az érintettek támogatására, és ezt javasolja a többi önkormányzatnak. „Ez a mi felelősségünk is. Harcra fel!” – mondta.
Bródy János támogatásként küldött két saját számot, lejátszásra. A közéleti kiállásnak ez az izgalmas új formája láthatóan sokakat meglepett, de hamar magához tért a közönség, és türelmesen végigbólogatta a zenés blokkot.
Ezután jött még egy diák, „aki sokat élt külföldön, de itthon akar élni”, majd megint Hadházy, aki bejelentette, hogy jövő héten is lesz tüntetés, és Paizs Miklós „Sickratman” is jön, aki jött volna már most is, csak elnézte a naptárat.
Újabb zenés blokk, „ellenzéki nóták” egészen pontosan, aztán, derült égből, mondjuk ki, a „mocskos Fidesz” egy hangszóróból. Hamar elhalt, de felrázta az egybegyűlteket. Aztán megint egy diák, és megint Hadházy.
A független képviselő szerint a tüntetők az „égő parazsat tartják”, amíg jön az olaj, „hógolyókat dobálnak”, amiből egyszer lavina lesz. Abba nem hagyják, az biztos. Hadházy beszéde alatt egy fiatal tanár leült a tömeg szélén, és kijavított 10 témazárót.
Ismert politikusokat egyébként nem vettem észre a tömegben, de volt pár momentumos zászló, sok EU-s, és egy nagy-magyarországos, székely-magyar is.
Hadházy továbbra sem karizmatikus szónok, de az egyértelmű, hogy a kitartóan egyszerű, mindenfajta humortól mentes, de ettől valamiért csak hitelesebb személyiségével rá tud venni hétről hétre több száz embert, hogy töltsék vele a kora estéjüket, és ezt még biztosan tudja folytatni sokáig. A kitartása ráragad másokra: azok az egyetemisták például, akik az ellehetetlenítési törvény elleni tüntetést szervezték a Kossuth térre, Hadházy tüntetésein határozták el, hogy tevőlegesen is részt akarnak venni a közéletben – legalábbis ezt mesélték.
„Aki dudál, velünk van, aki nem, az önző” – ezt már az Erzsébet hídon kiabálta valaki az autósoknak, de nyugodtan lehetne Hadházy tüntetéseinek jelmondata is.
A hivatalos demonstráció vége után a képviselő vezetésével a tömeg nagy része elindult a Szuverenitásvédelmi Hivatal Sánc utcai épületéhez. (Ha történik ott valami érdekes, mindenképpen beszámolunk róla, de egyelőre legyen elég ennyi.)
Ez már a tizedik kedd, amikor utcára vonul Hadházy Ákos. Eredetileg a gyülekezési törvény módosítása miatt indult a tiltakozós, időközben azonban a kormány már a nagytakarítási törvénnyel lehetetlenítené el a független sajtót és a civil szervezeteket is.
A rendőr őrnagy egy közeli településen volt őrsparancsnok, ezt a megbízatását vonták vissza, miután intézkedett a megafonos exlelkésszel szemben.