A csőd árnyékában ülésezik szerdán a fővárosi közgyűlés


100 poszt

Karácsony keményen bírálta a pólódobálást

Karácsony zárszóként elmagyarázta, a „félelem és aggodalom” miatt tárgyaltak az „átláthatósági törvényről”, és azért vitte be, mert az egyik egyeztetésen az egyik civil szervezet képviselője elsírta magát miatta. Szeretné, ha azt éreznék, hogy vannak szövetségeseik.

A pólóosztós performansszal kapcsolatban nagyon keményen fogalmazott: azt mondta, érti ő a tiszásokat, hogy nem akarnak belemenni egy ilyen provokációba, de amikor elhajították a pólót, egy másik ország zászlójával kezdtek dobálózni, holott annak az országnak is van szuverenitása.

„Mióta itt ülünk, két tucat ember meghalt ott. Legitim közpolitikai vita, hogy legyen-e uniós tag, és milyen gyorsan, de hogyan tudtunk odáig eljutni, hogy lábtörlőként használjuk egy másik nemzet zászlaját?!”

Felhozta, vajon mi lenne, ha magyar zászlót dobálnának így egy másik közgyűlésben? Szerinte ez szégyen. Ami furcsa volt, hogy az éles szavait több tiszás is megtapsolta.

Fotó: Németh Dániel/444


Utána a Fideszhez fordulva arról beszélt, veszélyes játékot űznek, amikor el akarják lehetetleníteni a Tiszát, és ha egy vezérkari főnök környékén egy másik kormány titkosszolgálata tud sertepertélni, akkor rosszul végzik a munkát. Szerinte arról lehet szó hogy „a titkosszolgálatokért és a propagandáért felelős miniszter ugyan az, úgyhogy tisztázni kéne, hogy melyik minőségben fogalmazta meg a vádat.”

Nem akar odáig eljutni, hogy a szabad választás kapcsán jogos aggodalma legyen. Megkérdezte, hol van ennek az egésznek a vége, és inkább vissza kéne fordulni. „A főváros mondja ki, hogy nem akar ezen a putyini úton tovább menni és tovább vinni az országot kifelé az EU-ból.”

Vitézy kivizsgáltatná a BKV informatikai és takarítási szerződéseit 8 évre visszamenőleg

Vitézy Dávid a BKV-válság orvoslására kitalált előterjesztését ismertette. Azt szeretnék, hogy legyen új cégvezetői pályázat BKV-nél és BKK-nál, rögzítenék, hogy az eddigi vezérigazgató lemondása egyben kiszállás volt a következő pályázatból. És kivizsgáltatnák a cég informatikai és takarítási szerződéseit 8 évre visszamenőleg és foglalkoznának Karácsony lépésivel az ügyben.

Fotó: Németh Dániel/444


Olyan kedves hölgy

Szentkirályi Alexandra szerint fontos kérdés a város csődje, és ebben „történelmi felelőssége van” a Tisza pártnak is. Azzal nem ért egyet Baranyival, hogy nem kell az ukrán csatlakozásról beszélni, majd felsorolta az összes kormányzati panelt a veszélyekről, Budapestre szűkítve, majd a végén a kormányzati szavazást népszerűsítette. A DK-s Keszthelyi Dorottya azzal reagált, hogy „olyan kedves hölgy, miért kel az orosz propagandát idehozni?” Amikor az ukrán menekülteket kellett segíteni Budapesten, a Fidesz nem volt lelkes, csak akkor, mikor ki kellett őket rakni.

Fotó: Németh Dániel/444

Perverz szórakozás: fect checkeltem Szentkirályi Alexandrát

Kis adalék Szentkirályi Harcos Alexandra aktuális hozzászólásához, illusztrálandó, hogy a legutolsó félmondata is kamu. Sok más ukránozás melett arról is beszélt, hogy ukrajnában egymillió embernek van fegyvere és ez milyen példátlanul drámai hatással lenne az Európai Unióra, a polgárai biztonságára. ha belépnének. A Cseh Köztársaságban szinte amerikai mintára szabad a fegyverviselés, a 2024-es rendőrségi statisztikáik szerint 1 millió 46 ezer fegyver van a lakosság kezében. És ez csak egy a tagországok közül.

Kovács Gergő az ukrajnás pólóban pózol

Lehullott a színfal - mondja a fideszes Radics Béla

Ő se érti, mit jelent ez, más se, de nem is érdekes, hiszen csak kollárkingázik. Elképesztő mértékű az audioszennyezés az ülésteremben. Majd még háromszor elmondja, hogy

Lehullott a színfal

Fotó: Németh Dániel/444


Vitézy szerint az önazonossági törvényjavaslat szemben áll Budapest városfejlesztési érdekeivel

A kerületek saját lokális érdekeik alapján vámokat szednek majd a beköltözőkről, ez felszabdalja Budapestet, ami szemben áll Budapest városfejlesztési érdekeivel - fejtegeti.

Orbán Árpád szerint óriási öngólt lőtt a Fidesz Holló Istvánnal

A DK-s Déri Tibor szerint miközben „jobboldali pártok” túrákról vitáznak (a Tisza 1 millió lépés akciójára gondolt), a kormány beszántja a sajtót és csődbe viszi a fővárost.

A tiszás Orbán Árpád elvtársosozik, és azt mondta, a fideszes hozzászólásoknál néha rá kellett néznie a zászlókra, hogy nem Moszkvában van-e. Szerinte a Fidesz óriási öngólt lőtt az „állítólagos kém”, Holló István ügyével, akinek 2024-ig Fidesz-közeli üzlettársai voltak, és a covid alatt is kapott milliárdos megbízást a cége. A felszólalás végén jó vergődést kívánt.

A tiszás Balogh Balázs Baranyi felszólalására reagálva azt mondta, ő is szomorú, hogy a szuverenitásról kell beszélniük itt, de a főváros sorsa nem itt, hanem a következő választáson fog eldőlni.

Ne sikkadjon el egy lényegi hír: kiderült, hogy van beszédképes tiszás

A neve Molnár Dániel. Slágfertig, nem lehet kizökkenteni, egy ilyen tiszást se láttam még. Egy másik beszédképes káder is feltűnt a frakcióban, Orbán Árpád István. Micsoda idők!

Szepesfalvy Anna egy fideszes székben ülő japán katona, aki még mindig harcol egy szigeten

Gender, Ursula, források, dékéásozás, kollárkingázás, olyan ez, mint valami egyre repetitívebb színdarab. A képviselő igazi cyborg: meg sem kell nyomi, csak ránézni és ontani kezdi magából Rogán Antal válogatott tagfelhőjét. Bár bizonyíték persze nincs arra, hogy lennének szerves részei. A Fidesz fővárosi taktikája a punk gyökereihez nyúlik vissza: önmagért való provokáció, blőd humor és kurva hangos, ék egyszerűségű, repetítiv zene. Olyan szintű az ukrajnázás a teremben, hogy nem lenne meglepő, ha Kiss Ambrus asztalán materializálódna egy pirog.

Baranyi legrosszabb álma valósult meg

A DK-s Szaniszló Sándor kifogásolta a cirkuszt, a párbeszédes Barabás Richárd pedig arról beszélt, hazugság, hogy a törvény nem amerikai mintára készült volna.

A Kutya pártos Baranyi Krisztina mondta a legkeményebb beszédet eddig. Arról beszélt, sajnálja, hogy amit egy éve a legrosszabb álmaiban gondolt, hogy a Közgyűlés Budapestért való működése megbénul, ha pártpolitikusok ülnek be várospolitikusok helyett, az megvalósult.

Fotó: Németh Dániel/444

„Karácsony hétfőn mondta, hogy az Államkincstár szerdán inkasszózhat, ami miatt leállhat a metró, a busz és a villamos, vagy az idősotthonok és a kulturális intézmények. Ehhez képest arról beszélgetnek, hogy ki támogatja Ukrajnát, milyen szuverenitásvédelem van, milyen felterjesztésekkel élnek a nonszensz és élettől idegen törvény miatt.”

Baranyi szerint ehelyett az ellenzéki szavazók felé „erőt kéne mutatni, hogy meg tudjuk magunkat védeni”, hogy ne vegye el a kormány a pénzt, amit a metró üzemeltetésére kellene költeni.

„Az egyik eldobja az Ukrajnával szolidaritást mutató pólót, a másik papírmasé Kollár Kingát hoz… Nem gondolják, hogy a saját pártpolitikai céljain és a következő országgyűlési választáson kívül bármi mással foglalkozni kéne a közgyűlésben?”

Baranyi szerint a két legnagyobb frakciót nem érdekli Budapest jövője.

Az önazosságvédelmi törvénynél egy poénnal zár: ferencvárosi polgármesterként üzeni, hogy Diósgyőr vagy Újpest szurkolók nem költözhetnek be.

Gulyás II Gergely olyan, mint Rogán Antal beszpidezett papagája

Látott valaki TV2-s vagy köztévés gyűlöletperc-híradót focimeccs szünetében? Gulyás II Gergely pont olyan, csak sokkal tovább tart. Kizárólag fideszes trollkommeteket mond be élőszóban, megállás nélkül. Azt viszont meg kell adni neki, hogy úgy beszél a külföldi érdekekről, mintha időgéppel érkezett volna a sztáinizmus korából. A jövő évi választás nála már a Második Offenzíva. Az menő, hogy úgy beszél a külföldiekről, mitha külföldinek lenni önmagában egyenértékű lenne az emberevéssel. Mondjuk pár perce szétrobbant az agya, ahhoz képest direkte ügyesen nyomja,

Baranyi Krisztina legrosszabb álmai igazoldótak be a mai vitával

Miközben inkasszózhatják Budapest pénzét, leállhat a közlekedés, az idősotthonok, a szociális és kuturális intémények, a Fidesz és a Tisza pártpolitikai párbajt vív a közgyűlésben - mondja.

Radics próbálta szembesíteni Kollárt

Szerinte a tiszások ne szégyelljék a pólót, amit kaptak, ő kifejezetten figyelt arra, hogy például Molnár Dávidnak jó méretet hozzon.

Üdvözölte Kollár Kingát az ülésteremben, aki nem jelent meg azon a bizottsági ülésen, amin az összeférhetetlenségéről volt szó, holott azt ígérte, hogy elmegy. „Miért nézi hülyének a magyarokat, miért nem mer válaszolni a képviselők kérdésére?” – mondta Radics, majd számon kérte Kollárt, hogy hogyan volt képes azt mondani, hogy 50 kórház felújításának késleltetése jó a Tisza pártnak.

Amikor arról beszélt, hogy Kollár és a többi tiszás „kint árulja Magyarországot”, a közönségből bekiabálták, hogy „ti meg elloptátok!”.

Radics úgy tett, mint aki ezt meg sem hallja, megakadás nélkül folytatta a felszólalást.

Porcher Áron (Tisza): Maguk tényleg szégyelljék el magukat

Most a Fidesz-Tisza párbaj folyik. A fideszes Radics Béla jól néz ki, de annyira tompa kés a fiókban, hogy képtelen felolvasni Rogán Antal jegyzeteit. Pedig nem árulok el nagy titkot, hogy ezek nem a XXI. század legösszetettebb gondolatmeneteit tartalmazzák. Annyit kéne mondania, hogy

kollárkingakollárkingakollárkingakollárkingakollárkingakollárkingakollárkingakollárkinga. De ez sem sikerül sajnos.

Nincs beszédtanár a Fideszben? Ám még ezzel a nehezen érthető hergeléssel is sikerült sírásközeli állapotba hoznia szegény tiszás Porcher Áront. Ha jól emlékszem, ő ment egyszer rollerrel a városban, és az is igencsak felizgatta.