Dicséretben részesítettek három fővárosi rendőrt, akik nem fogadták el a vesztegetésként felajánlott pénzt – írta Facebookon a Budapesti Rendőr-főkapitányság.
A poszt szerint a XIX. Kerületi Rendőrkapitányság két járőrét, Kokics Zoltán Imre őrmestert és Trockis Viktória őrmestert, valamint a XVIII. kerületben dolgozó Vácz Vilmos Mihály főtörzsőrmestert tavasszal próbálták megvesztegetni, a felkínált pénzt azonban mindkét rendőri intézkedés során határozottan visszautasították, és hivatali vesztegetés miatt feljelentést tettek. Ezért Dr. Terdik Tamás, Budapest rendőrfőkapitánya dicséretben és jutalomban részesítette őket. A két vesztegető ellen tett feljelentést mindkét esetben a Központi Nyomozó Főügyészségre továbbították.