Pintér Bence, Győr polgármestere a győri önkormányzat pénteki ülésén bejelentette, hogy nyilvánosságra hozza a győri önkormányzat és az AUDI AG között 2010. szeptember 23-án kötött szerződés közérdekű szakaszait, amelyet a korábbi városvezetés titokban tartott.
Pintér az erről szóló Facebook-bejegyzésben azt írja, hogy az ügy vizsgálata során kiderült, hogy az Audi-szerződés nagy része nemhogy nem titkos, hanem a hatályos magyar jogszabályok értelmében kötelezően a nyilvánosságra tartozik.
A szerződésben többek között az olvasható, hogy:
„Győr Önkormányzata 2014. január 1-től a helyi iparűzési adó mértékét jelenlegi szintről első lépésben 0,2 százalékponttal 1,8%-ra illetve második lépésben további 0,2 százalékponttal 1,6%-ra csökkenti és vállalja, hogy nem vezet be má adó jellegű terhet, és csökkentést követően azt 10 évig nem növeli, kivéve, ha azt magasabb szintű jogszabályok írják elő. Amennyiben az Audi valamely versenytársa Magyarországon ennél kedvezőbb elbánásban részesülne, akkor az Önkormányzat (különös tekintettel arra, ha az adott önkormánzat 1,6%-is vagy ennél kedvezőbb mértékű iparűzési adót vezet be) legalább ugyanolyan elbánást biztosít az Audi részére.”
Pintér Bence szerint ez a két vállalás miatt a „szerződés rosszul öregedett.” Pintér szerint ennek is köszönhető az, hogy Győr városát jobban sújtják most a szolidaritási adók, mint más városé, mert itt az iparűzési adó nem 2, hanem csak 1,6 százalék, tehát kevesebb a város bevétele.
A teljes szerződés itt olvasható.