Nemlétező tanulmányokra hivatkozott Robert F. Kennedy Jr.

külföld

Nemlétező tanulmányokra hivatkozott Robert F. Kennedy Jr. „Tegyük újra egészségessé Amerikát” című jelentése - írja a Fox. Az Egyesült Államok egészségügyi és emberi erőforrások miniszterének beszámolója több olyan tanulmányt idéz, amiket soha nem is publikáltak.

A Fehér Ház tájékoztatása szerint kijavítják a miniszter jelentésében található hibákat.

Ifjabb Robert Kennedy
Fotó: KEVIN DIETSCH/Getty Images via AFP

A múlt héten kiadott jelentésében Kennedy több száz tanulmányra hivatkozott, de a NOTUS nevű hírportál alaposabb vizsgálata szerint ezek közül hét darab valójában nem is létezik. Az egyik tanulmány feltételezett szerzője a lapnak megerősítette: bár végzett kutatást a gyermekek szorongásával kapcsolatban, ő soha nem írt olyan tanulmányt, amit a jelentésben említenek. A NOTUS vizsgálata alapján emellett több létező tanulmányt pedig félreértelmeztek a jelentésben, olyan témákkal kapcsolatban, mint a gyermekek képernyőhasználata, gyógyszerhasználat és szorongás.

Kennedy Jr. nem volt hajlandó részleteket közölni arról, hogy ki írta a 72 oldalas jelentést, ami további vizsgálatokat szorgalmaz a gyermekek oltási ütemtervéről, valamint az országban élő gyerekeket túlgyógyszerezettnek és alultápláltnak írja le. Pedig az AP szerint ez alapján a jelentés alapján dolgoznák ki a jövőben azokat a szakpolitikai ajánlásokat, amiket 2025 végéig adnak majd ki, és amire a Fehér Ház 500 millió dolláros finanszírozást kért a Kongresszustól.

A jelentés néhány nappal azután jelent meg, hogy Kennedy Jr. kedden kijelentette: a covid elleni vakcinákat már nem ajánlják egészséges gyermekeknek és várandós nőknek. A kórokozó-elméletet tagadó Kennedy Jr. emellett nemrég azzal került be a hírekbe, hogy egy szennyvízzel szennyezett patakban úszkált az unokáival együtt.

Kapcsolódó cikkek