Jelentős mértékben megnőtt tavaly a költségvetése a Fidesz-közeli, civilnek álcázott Alapjogokért Központnak, a mögötte álló Jogállam és Igazság Kft. frissen leadott beszámolója szerint ugyanis az előző évinél 43 százalékkal több támogatást kaptak, 3 milliárd forint után 4,3 milliárdot.
És miközben a Fidesz épp az átláthatóságinak nevezett nagytakarítási törvénnyel borzolja a még megmaradt független szervezeteket idegeit, az Alapjogokért Központ sem érezte úgy, hogy részleteznie kellene, honnan, kitől, mennyi támogatásban részesültek tavaly. Csupán közérdekű adatigénylés révén derült ki, hogy a Batthyány Lajos Alapítványtól kapják a forrásaikat. Tavaly legalábbis biztosan így lehetett, az Átlátszó adatkéréséből derült ki, hogy a BLA 10,7 milliárd forint szétosztható közpénzt kapott az államtól, amiből 4,25 milliárd ment a Jogállam és Igazság Kft.-nek. A cég pedig majdnem pontosan ugyanennyit, 4,39 milliárd forintot tüntetett fel az egyéb bevételek soron. 140 millió forint forrása így tehát még kérdéses.
Mindenesetre a támogatások mellett volt még 51,4 milliós értékesítésből származó bevétele is a cégnek, amivel együtt 4,4 milliárdos költségvetésből gazdálkodhatott a Jogállam és Igazságosság az előző évi 3,1 milliárd forint után.
A beszámoló alapján ezt a pénzt szinte teljes egészében el is költötték, hiszen a végén mindössze 1,5 millió forintos nyereséget mutatott ki a cég az előző évi 689 ezer forint után.
Ami a költéseket illeti, anyagjellegűekre 1,4 milliárd után 1,9 milliárd forintot számoltak el, aminek zömét, 1,8 milliárdot igénybe vett szolgáltatásként számolták el. Ezen belül a rendezvényszervezés költsége 722 millió forint, ami, ha nem is teljes egészében, de nagyrészt gyaníthatóan a tavalyi CPAC rendezvényre ment el. Orbán Viktor már ekkor is a szuverenista értékrendről beszélt harcias hangnemben. A választás (ekkor még egyebek mellett az amerikai elnökválasztás előtt is voltunk időben) „vissza nem térő alkalom, hogy szerinte a lehanyatló progresszív liberális világszellem helyébe egy másik világszellemet, egy szuverenista világrendet állítsunk”. Ebben szerinte nincs globális ideológia, a „nemzeti érdek határozza meg az államok mozgását, minden független nemzet a saját nemzeti érdeke alapján jár el”, és „nem mindenfajta NGO-k, nagyvállalatok, médiaközpontok, gyanús szakértők és szélfújta akadémikusok mondják meg, mi a helyes és mit kell csinálni, hanem majd a nép által megválasztott képviselők és politikusok”.
Az anyagjellegű ráfordítások mellett a dolgozókkal összefüggésben 1,6 milliárd forint után 1,9 milliárdot költöttek, ami összefüggésben áll a dolgozói létszám emelkedésével is, hiszen az előző évi 62 fő után már 70-en álltak átlagosan a cég alkalmazásában. A havi átlagos bruttó bér 1,5 millió forintról 1,7 millióra emelkedett, ami 13 százalékos növekedést jelent.
Említésre méltó a cég adófizetése, hiszen a 207 milliós adózást előtti eredményből 205 millió fizettek be adóként, ez azonban nem egyszeri esetnek tűnik, hiszen 2023-ban is a 146 millióból 145-öt utalt a Jogállam és Igazság Kft. az államkasszába. A cég egyébként a kisvállalati adó szabályai szerint adózik, ahol az adóalapot nagyban befolyásolja a dolgozókkal kapcsolatos kifizetések, ami jelentős tétel a cégnél. Így fordulhat elő az is, hogy a teljes nyereségét szinte az államnak utalják.
A kiegészítő mellékletből kiderül még az is, hogy a cég nagy lépésre szánta el magát tavaly: fióktelepet nyitottak Madridban, ami első külföldi irodájuk.
„A fióktelep a társaság nemzetközi tevékenységének és kapcsolatépítésének bővítése céljából jött létre”.
Bár az idei évi gazdálkodásra majd csak egy év múlva derülhet fény, a Magyar Hang közérdekű adatigénylése szerint 2025-ben is bő 40 százalékkal nőtt a támogatás összege, amit a Batthány Lajos Alapítányon keresztül az államtól kapott a Jogállam és Igazság Kft. Idén így már 6 milliárdos adományban részesült a cég. A lap számításai szerint a Szánthó Miklós vezette Jogállam és Igazság az elmúlt éveken több mint 18 milliárd forintot kaphatott a BLA révén: ez alapvetően közpénznek számít, mivel a Batthyány Lajos Alapítványt a kormányt látja el forrással, főként a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodán keresztül.