Mielőtt kiderült, hogy terhes, Linda Feki, a 34 éves nápolyi zenész és producer egyszerűen nem gondolt a családalapításra. 2024 nyarán azt viszont biztosan tudta, hogy még nem akar anya lenni, mondja. Úgy döntött, nem akarja megtartani a terhességet, és hamar felkeresett egy nőgyógyászt. Bár az abortusz legális Olaszországban, Linda az egészségügyben megvetéssel, nehézségekkel és újabb akadályokkal szembesült, az orvosok bánásmódja pedig traumatizálta.
Európa-szerte egyre több nő, köztük Linda is, azt tapasztalja, hogy a terhességmegszakítás során komoly nehézségekbe ütközik az egészségügyben, a védőnőknél vagy a kórházakban.
A Rendes család első epizódjában Madridba utazunk, hogy utánajárjunk: milyen politikai erők állnak e folyamat mögött. Az abortuszhoz való hozzáférés csökkenése szorosan összefonódik a politikai jobboldal felemelkedésével, illetve a gender és woke elleni háborúval - de vajon hogyan kapcsolódnak ezek egymáshoz? A Politikai Hálózat az Értékekért csúcstalálkozóján magyar, amerikai és spanyol szervezetek vezetőivel beszélgettünk, hogy kiderítsük: valóban veszélyben vannak-e az európai nők jogai - és hogy milyen szerepet játszik ebben a magyar kormány.
Hat epizódos podcast-sorozatban mutatjuk be, hogyan került a női test a családvédelemért folytatott kulturális és politikai harc középpontjába. Madridtól Budapesten és Rómán át Varsóig politikusok, aktivisták, szakértők és érintett nők segítségével próbáljuk megfejteni, hogyan és miért készül a keresztény-konzervatív jobboldal a reprodukciós jogok felszámolására, és miként próbál egyetlen elfogadható családmodellt ránk erőltetni.
A műsor meghallgatható Spotify-on és Apple Podcaston is.
A rendes család a 444, az El Pais Audio, a Chora Media és a Europod együttműködésében készült. A projekt az Európai Bizottság Kreatív Európa programjának támogatásával, a WePod projekt keretében valósult meg.
Egyre több bizonyíték kerül elő arról, hogyan zajlott az ukrán pénzszállító elleni akció a kampány hajrájában. Átbeszéltük, mit lehet tudni az ügyről.
Csallóközi kretének, borsodi ecetes fröccs, féregirtóval rákgyógyító ketyós fitneszguru. Bede Márton megeszik egy dél-olasz lovat. Az indokolatlan Fenyő Miki-szobor. Mikor indulhat az Éva Vermut focivébén? Navracsics lopott pénzt kunyerál, az ebihalsaga folytatódik.
Vásárhelyi Mária megírta szülei történetét. Egy történet a magyar zsidóság gyötrő dilemmáiról, vak hitről, romániai deportálásról, egy férfiközpontú családról, az ős Soros-kampányról, a rendszerváltás hozta megigazulásáról, majd a keserű csalódásról.
Filozófiaszakról a fine diningba. Makai Edina, a SALT sous-séfje a csúcskonyhák brutális hangulatáról, katonás fegyelméről, René Redzepi és a Noma jelentőségéről.
Csallóközi kretének, borsodi ecetes fröccs, féregirtóval rákgyógyító ketyós fitneszguru. Bede Márton megeszik egy dél-olasz lovat. Az indokolatlan Fenyő Miki-szobor. Mikor indulhat az Éva Vermut focivébén? Navracsics lopott pénzt kunyerál, az ebilhalsaga folytatódik.