„Elsősorban a fiamat sajnálom” – mondja a kalapáccsal majdnem agyonvert Jeszenszky Géza, miután a fia sátánizmussal vádolta meg

család

Jeszenszky Géza úgy véli, a fia egyfajta „betegségben szenved”, politikai és vallási fanatizmus áldozata. Az Antall-kormány volt külügyminisztere ezt arra a kérdésre válaszolta, hogy mi fáj neki jobban: az, hogy múlt vasárnap egy támadó kalapáccsal életveszélyesen megsebesítette, vagy pedig az, hogy a fia, Jeszenszky Zsolt erre azt reagálta: „Apám évek óta a sátánt szolgálja.”

A kórházban ápolt Jeszenszky Géza a KlikkTV-nek azt mondta, túl van egy létfontosságú operáción, reméli, hamarosan hazatérhez. „Azt mondták, hogy olyan ez, mintha egy golyó ment volna a fejembe. A fülem alatt a koponyát szétroncsolta az ütés” – mondta.

Forrás

Jeszenszky Géza a fia cikkéről azt mondta, „ha csak az első felét írta volna le, akkor annak örültem volna”. (DJ Jeszi nem tartja valószínűnek, hogy az apját politikai támadás érte, mert már nem tényező a politikában, a támadás inkább Isten figyelmeztetése volt, amire jó lenne hallgatni.)

Jeszenszky Géza azt mondta: „Az a helyzet, hogy ez egy betegség. Egy politikai és vallási fanatizmus áldozata. Az Orbán-hit olyan, mint egy szekta, a hívei vakon hisznek mindenben, amit a próféta mond, másrészt pedig olyan magabiztosak, hogy aki mást gondol, az lesöprik, hogy annak biztos nincs igaza.”

Jeszenszky Zsolt egyik, 2017-es posztja abból az időből, amikor elkezdett az apjával a nyilvánosság előtt vitázni.

„Úgyhogy hát ezt elsősorban őt sajnálom. Kapom már erre is a reakciókat, olyat is, hogy egyszer még magát fogja ezért nagyon szégyellni. Én nem tudom, hogy ez így lesz-e, mert én csak remélném, hogy ki lehet ebből gyógyulni, de nem vagyok benne biztos” – mondta.

Ez a – nyilvánosság előtt folytatódó – családi dráma lassan egy évtizede tart. A Heti Válasz 2017-ben ültette le egymással szembe Jeszenszky Géza volt oslói nagykövetet és a fiát, az amerikai alt-right és Donald Trump akkori legnagyobb magyar rajongóját – aki az apjához hasonló, idősebb, visszafogottabb, értelmiségi konzervatívokat fafejűnek, cuckservative-nak és hasonlóknak tartja. Jeszenszky Zsolt akkori publicisztikáit és facebookos jelenlétét az apuka úgy értékelte:

„Megkésett pubertáskori lázadás ez Zsoltnál.”

Kapcsolódó cikkek