Éhségsztrájkba kezd a Magyarországon fogvatartott antifasiszta támadó, azt mondja, csótányok között alszik, nem engedik emberek közé és naponta megmotozzák

belföld

„Nem vagyok hajlandó tovább elviselni ezt a tűrhetetlen helyzetet, és várni egy olyan igazságszolgáltatás döntésére, amely az elmúlt hónapokban szisztematikusan megsértette jogaimat. Ezért (...) éhségsztrájkba kezdek” – írja közleményében az a német baloldali aktivista, akit azzal gyanúsítanak, hogy két éve részt vett az úgynevezett becsület napja résztvevői elleni támadásokban.

Rohamrendőrök, ellentüntetők és antifasiszták a Becsület Napján a Budai várban.
Fotó: Bankó Gábor/444

A jénai születésű, baloldali körökben Maja néven ismert személyt tavaly júniusban adta ki Németország Magyarországnak – mint utólag kiderült, jogtalanul. A német alkotmánybíróság szerint ugyanis a kiadás sértette Maja alapvető jogait, és a berlini bíróság, amely engedélyezte az eljárást, nem tisztázta megfelelően, hogy a gyanúsítottat Magyarországon milyen körülmények között tartják majd fogva.

Maja nyilatkozatában pontosan a fogva tartási körülményekkel indokolja az éhségsztrájkot. Azt írja, szerdán kellett volna ítéletet hozni a házi őrizetbe helyezés iránti kérelméről, amit azonban elhalasztottak. A korábbi kérelmeket már elutasították, Magyarországon pedig akár három évig is eltarthat az előzetes letartóztatás.

Elmondása szerint a magánzárkában három hónapon keresztül éjjel-nappal videómegfigyelés alatt tartották, hét hónapig a cellán kívül és néha még bent is bilincsben volt. Azt írja, óránként ellenőrizik a celláját, még éjszaka is, amihez lámpát is gyújtanak, és káoszt hagynak a szobában, ahova nem jut elég napfény sem.

„Naponta motozásnak vetnek alá, amelynek során teljesen meztelenre kell vetkőznöm. (...) A zuhanyvíz hőmérséklete nem szabályozható. A cellámban állandóan poloskák és csótányok vannak. Nem biztosítanak elegendő, egészséges és friss élelmiszert” – sorolja.

Elmondása szerint hat hónapon át nem volt kapcsolata más foglyokkal, és a mai napig naponta kevesebb mint egy órát lát vagy hall más embereket. „Egy fogvatartott naponta legalább 22 órás elszigetelése, több mint 15 napon keresztül, az ENSZ Nelson Mandela-szabályai szerint embertelen bánásmódnak vagy kínzásnak minősül.”

„Ezzel az éhségsztrájkkal arra is fel szeretném hívni a figyelmet, hogy
senkit sem szabad kiadni Magyarországnak. Erre a figyelemre jelenleg
különösen Zaidnak van szüksége, aki Nürnbergben él, és akit továbbra is
a Magyarországra való kiadatás veszélye fenyeget.”

Feladták magukat, de nem akarnak Magyarországra jönni

Januári hír volt, hogy több olyan német baloldali aktivista is feladta magát, akit a becsület napi támadássorozat miatt köröztek. Az egyik gyanúsított ügyvédje akkor azt mondta, azért bujkáltak eddig, mert féltek a kiadatástól. „Magyarországon a jobboldali kormány miatt nem garantálható a tisztességes eljárás” – mondta az ügyvéd. Egy másik gyanúsított ügyvédje szerint embertelen börtönkörülményeknek lennének kitéve Magyarországon, ennek ellenére továbbra is elképzelhető, hogy kiadják őket.

A hatóságok a 2023-as támadássorozat után három gyanúsítottat is elfogtak. Köztük volt az azóta ismertté vált olasz nő, akire a tárgyalások kezdetén 11 év börtönt kért az ügyész. Ilaria Salist június közepén, a választások után engedték szabadon, ugyanis az olasz Zöldek És Baloldal Szövetsége párt képviselőjeként bekerült az EP-be. Fogvatartási körülményei miatt kisebb diplomáciai csörte is kialakult Olaszország és Magyarország között.

Kapcsolódó cikkek

Videó a viperás antifasiszták elfogásáról

A 29 éves német férfitől, a 26 éves német nőtől és a 38 éves olasz nőtől teleszkópos fémrudakat, gumiborítású kalapácsot és gázspray-t foglaltak le.

Herczeg Márk
bűnügy

Németországban adták fel magukat azt antifasiszta támadások bujkáló gyanúsítottjai

A 21 és 27 év közötti német gyanúsítottak előzetes letartóztatásba kerültek, elképzelhető, hogy kiadják őket Magyarországnak.

Benics Márk
külföld

Megtagadták a vallomástételt a kitörés napi támadások gyanúsítottjai

Az olasz nőt bűnszervezetben, bűnsegédként elkövetett életveszélyt okozó testi sértés kísérletével, a német férfit és a szintén német nőt bűnszervezetben részvétellel gyanúsítják.

Mészáros Juli
bűnügy

Szabadon engedték Ilaria Salis olasz EP-képviselőt

Salis lábáról azután került le a Magyarországon felkerült nyomkövető, hogy vasárnap Olaszországban EP-képviselőnek választották az antifa aktivistát.

Jelinek Anna
POLITIKA

Budapesti antifaper: rács mögött marad Ilaria Salis, az olasz aktivista

A 39 éves tanárnőt ezúttal is vezetőszáron, bilincsben vitték a bíróság elé, de a tárgyalás idejére levették róla.

Fődi Kitti
bűnügy

Nagyon kibuktak az olaszok a Budapesten kutyaként, láncra verve bíróság elé vezetett szélsőbaloldali vádlott miatt

Diplomáciai feszültség támadt, behívathatják a római magyar nagykövetet. Már korábban embertelen körülményekre panaszkodott a milánói anarchista tanárnő. Veszélyben az Orbán által építgetett magyar-olasz kapcsolatok.

Szily László
bűnügy