Az utóbbi időben sokat nem kommunikáltak róla, a Fidesz kitart az állampolgárság felfüggesztéséről szóló törvényjavaslata mellett, noha ez Nagy Boldizsár nemzetközi jogász szerint értelmetlen, más jogászok szerint pedig egyenesen a 40-es éveket idézi.
A parlamenti menetrend szerint erről jövő szerdán szavazhatnak is a képviselők. Akárcsak az átláthatóságinak nevezett nagytakarítási törvényt, ezt is Halász János fideszes képviselő nyújtotta be, csak ez talpon is maradt, igaz, a Törvényalkotási Bizottság csütörtökön több ponton belenyúlt.
Az maradt, hogy annak a harmadik állam állampolgárságával is rendelkező magyarnak lehet felfüggeszteni az állampolgárságát, aki veszélyt jelent Magyarország közrendjére, közbiztonságára vagy nemzetbiztonságára, de új elemként megjelent, hogy ezt csak azzal lehet megtenni, akinek esetében az állampolgárság felfüggesztése arányos intézkedésnek minősül a veszély súlyához és az érintett személy jogi, társadalmi helyzetéhez képest.
Az eredeti javaslatban az arányosságot egyáltalán nem tartotta fontosnak Halász János, vagy más, aki segédkezett a megszövegezésben. A módosítóban háromszor is felbukkan a szó.
Ettől persze az összkép ugyanolyan rossz, arra továbbra sincs semmilyen megkötés, hogy mi alapján lehet ráhúzni valakire, hogy “idegen hatalom vagy szervezet képviseletében, megbízásából vagy érdekében Magyarország szuverenitását, alkotmányos rendjét vagy nemzetbiztonságát sértő tevékenységet végez”, márpedig ez a felfüggesztés politikai alapja.
Ahogy az elmúlt időszak kormányzati vagy kormányközeli kommunikációjából látszik, az összes, nem kormányzati narratívára kimondhatják, hogy más érdekét szolgálja. Adott esetben az ukránokét, ahogy azt a Nézőpont Intézet is “levezette” a Lakmusszal kapcsolatban:
„A magyar kormány következetesen és politikai vitákat is vállalva képviselt békepárti álláspontjának megkérdőjelezése, ironikus színben való feltüntetése megfelel az Ukrajna érdekében folytatott propaganda kategóriájának.”
Az is maradt, hogy az állampolgárság felfüggesztéséről a kijelölt miniszter (feltehetően Rogán Antal) dönt majd. Új elem, ennél a pontnál nem csak a Nemzeti Információs Központ, hanem a rendőrség véleményét is kikérheti a miniszter.
Amikor az érintett magatartását mérlegeli, vizsgálnia kell “azok súlyát, ismétlődését, tudatosságát, valamint a magyar állampolgárság felfüggesztésének szükségességét és arányosságát”, és figyelembe kell venni az érintett Magyarországhoz fűződő tényleges kapcsolatait, az egyéni és családi életre gyakorolt hatásokat is.
A Halász-féle javaslatban a tudatosság, súly és ismétlődés kifejezés sem szerepelt, ahogy a családi életre gyakorolt hatást sem vették volna eredetileg figyelembe.
További változás, hogy az érintettet értesíteni kell arról, hogy megindult, illetve megszűnt ellene az eljárás. Az eredeti javaslatban ez sem volt benne, ott csak az állampolgárság felfüggesztéséről kellett volna tájékoztatni, vagyis, bárkit vizsgálgathattak volna úgy, hogy nem is tud róla.
Így is maradhatnak eljárások a radar alatt: ha a miniszter úgy gondolja, a nemzetbiztonságot vagy a közbiztonságot veszélyezteti a jelzés, az eljárás megindításáról nem kell szólni.
A miniszter a határozat meghozatalához bizonyítási eljárást is lefolytathat, amelynek során az érintett bemutathat iratokat, tehet nyilatkozatot és szolgáltathat adatot. Ilyenre az eredeti verzió szerint esélye sem lett volna.
Egy másik állampolgárság megállapítása nem annyira egyszerű, így a módosításba beleírták, hogy akinél ezt csak feltételezik, de nincs hiteles adat, az érintettnek felszólításra nyilatkoznia kell a feltételezett állampolgárság fennállásáról.
Ő köteles hiteles okirattal igazolni, hogy ez az állampolgárság nem áll fenn, ennek hiányában úgy veszik, hogy megvan a másik állampolgársága. (Kérdés, hogy ezt a gyakorlatban hogyan lehet kivitelezni: ha valakit meggyanúsítanak azzal, hogy stikában amerikai is, kérjen igazolást az Egyesült Államoktól, hogy nem állampolgár?)
A miniszternek a határozatban részletesen indokolnia kell, miért függesztette fel valakinek az állampolgárságát - a Halász-féle javaslat ezzel sem bajlódott volna -, beleértve, hogy leírja a veszélyt jelentő magatartást, a rendelkezésre álló bizonyítékokat, a mérlegelés szempontjait is. Természetesen azt is közlik, az illetőnek milyen más állampolgársága van még.
A miniszter határozata ellen be lehet nyújtani keresetet a Kúriára. Az továbbra is fennáll, hogy a bíróság a miniszter határozatát nem változtathatja meg. A szövegből a módosítással kihúzták, hogy milyen esetekben semmisítheti meg a Kúria határozatot, de jogászok szerint ettől még megteheti, hiszen a keresetet elbírálják.
Akinek felfüggesztették az állampolgárságát, az idegenrendészeti szabályok szerint kiutasítható, azonban itt a névtelenséget kérő jogászok nem látnak garanciákat arra, hogy az érintettet nem utasítják ki oda, ahol veszélyben lehet.
A módosítóba egyébként új elemként bekerült, hogy ha az érintett időközben hontalanná válna, a magyar állampolgársága visszaáll. A Törvényalkotási Bizottság módosítójáról kedden még vitázik egyet a parlament, ezt követi másnap a szavazás.
Ha a kormány a való világban ismeretlen szabályokat hoz megint, akkor nemcsak nagyon súlyos büntetéssel kell szembenézniük, hanem azzal is, hogy még kevésbé lesznek tárgyalóképes felek bármilyen kontextusban – mondja Nagy Boldizsár nemzetközi jogász.
A Fidesz nagyszabású terve előtt áll néhány akadály, az egyik az, hogy senki nem köteles elárulni, van-e másik állampolgársága. Az állampolgárság felfüggesztése hungarikumnak tűnik, több jogász teljesen megdöbbent.
Nagy Boldizsár nemzetközi jogász szerint nem az a legnagyobb baj, hogy az állampolgárság felfüggesztéséről szóló tervezet minden egyes elemében sérti a jogállamiságot, hanem az, hogy kíméletlen és embertelen. A helsinkis Léderer András szerint a figyelemelterelésen túl a legpőrébb félelemkeltés a cél.
Itt már régen nem cél, hogy jól éljünk, hogy a gazdaság működjön, ha ez lenne, akkor Orbán már kiegyezett volna az EU-val, kapná a visszatartott pénzeket.