Putyin visszaszerezné az uralmat a világtengerek felett

külföld
A Moszkva rakétacirkáló 2000 óta volt a fekete-tengeri orosz flotta zászlóshajója. Ez a felvétel 2022. február 12-én, az orosz haderő az ukrajnai háborút megelőző tengerészeti gyakorlatán készült Szevasztopol kikötőjének közelében, az illegálisan annektált Krím-félszigetnél.
Fotó: HANDOUT/AFP

Új haditengerészeti stratégiát fogadott el Vlagyimir Putyin, ami újra a világ egyik legerősebb tengeri hatalmává tenné Oroszországot - mondta el egy interjúban Putyin jelenlegi tanácsadója és egykori KGB-s kollégája, Nyikolaj Patrusev. A hírről beszámoló Reuters szerint ugyanakkor semmilyen további részletet nem árult el erről.

A legtöbb elérhető elemzés szerint jelenleg is az oroszoké a világ harmadik legerősebb hadiflottája Kína és az Egyesült Államok mögött, az ukrajnai háborúban ugyanakkor többször is kapitulálniuk kellett az ezen a téren jóval gyengébb ellenféllel szemben is.

A stratégia 2050-ig szól és még május végén fogadta el Putyin Patrusev mostani beszámolója szerint.

Nyílt forrásból szerzett adatok alapján Oroszországnak 79 tengeralattjárója lehet – köztük 14 atommeghatású, ballisztikus rakéták kilövésére alkalmas példány – és 222 további hadihajója.

Az amerikai védelmi minisztérium 2021-es jelentése szerint akkor Kínának volt a legnagyobb hadiflottája a világon 355 vízi járművel, amiből 145 volt komolyabb hadihajó. A terveik szerint 2030-ra 460 hajójuk lesz, közülük sok alkalmassá téve nagy távolságú csapásmérésre.