Az Alaptörvény áprilisban elfogadott 15. módosítása, a NER „az ember férfi vagy nő” tantételét kezdi ki a Magyar Tudományos Akadémia Biológiai Osztálya abban a kedden közzétett állásfoglalásban, amit 92 százalékos többséggel fogadtak el Magyarország vezető biológusai.
Az erről szavazó 38 akadémikus, bár az Alaptörvény megnevezését kerülik, arra hoznak tudományos érveket, hogy miért nonszensz az abba a Fidesz-többség által beleírt „genderellenes” kitétel arról, hogy csak az lehet ember, aki vagy férfi, vagy nő.
„Az »ember vagy férfi, vagy nő« pontatlan állítás, hasonlóan ahhoz, hogy »az ember szíve a bal oldalon van«, mivel ismeretes ennek a fordítottja is. Ha csak két biológiai nemet deklarálnánk az eltérések figyelembevétele nélkül, az marginalizálhatná azokat az embereket, akik nem illeszthetők be ezekbe a kategóriákba. Ez megnyilvánulhat a politikai és jogi elismerés hiányában, a pontos azonosítás nehézségeiben, az okmányok kiállításában, valamint az oktatásban, az egészségügyi ellátásban és a foglalkoztatásban tapasztalható rendszerszintű diszkriminációban. Jó lenne mindezt elkerülni”
– áll a Biológiai Tudományok Osztályának állásfoglalásában.
Az Orbán Viktor által húsvétra ígért „tavaszi nagytakarításból” első körben végül az Alaptörvény 15. fideszes módosítása lett, melyben többek között azt rögzítették, hogy „az ember férfi vagy nő.” Az indoklás első verziójában egy bibliai utalással még az is szerepelt volna, hogy „az ember születési neme biológiai adottság, amely – a teremtés sorrendjével egyezően – vagy férfi, vagy nő lehet”. Végül a sorrendiséget kivették, a nemek meghatározása azonban maradt.
Az alaptörvény-módosítás ellen még áprilisban felszólalt Falus András akadémikus. A genetikus, immunológus a Klubrádióban beszélt arról, hogy „biológiailag, tudományosan egyszerűen nem igaz” ez a tételmondat. Most ezt fogadta el lényegében az akadémia Biológiai Tudományok Osztálya,
így már nem pusztán magánvélemény, hogy az Alaptörvénybe egy tudományosan téves mondat került bele.
A kormánypropaganda ugyanakkor már előre készült: a Mandinerhez és a Magyar Nemzethez kiszivárgó tervezet alapján azzal vádolták meg a biológusokat, hogy „újabb politikai támadást tervez a Magyar Tudományos Akadémia egyik tagozata”, amit „Falus András biológus szervezkedésének” tituláltak. Annak ellenére, hogy valójában az állásfoglalást nem is ő javasolta, hanem – információink szerint – Szathmáry Eörs evolúcióbiológus.
A korábbi tervezethez képest egyébként politikailag puhult, de tudományosan, tartalmában nagyjából maradt a végül elfogadott szöveg: feltehetően azért, hogy ne vádolhassák őket olyan könnyen „politizálással”, a biológusok nem említik az Alaptörvényt – ugyanakkor továbbra is a tavaszi módosításban foglaltakat igyekeznek tudományosan cáfolni, miközben azokon a pontokon, ahol nincs tudományos konszenzus, kevésbé élesen fogalmaznak.
Az elfogadott állásfoglalás lényege, hogy az ember biológiailag sem kizárólag férfi vagy nő lehet, mert sok az olyan interszex állapot, amik köztes tulajdonságaikkal
„nem felelnek meg a »férfi« vagy »nő« hagyományos meghatározásának”.
„Az emberek egy nem elhanyagolható hányada olyan kromoszomális vagy anatómiai jellemzőkkel születik és/vagy fejlődik”, írják, amelyek köztes nemi jellegeket eredményeznek, és többek között a teljes androgén-érzéketlenség szindrómát (CAIS), a Klinefelter-szindrómát (XXY), a Turner-szindrómát (X0) és a hermafroditizmust említik a példák között.
Az akadémikusok nem akartak állást foglalni abban a vitában, hogy milyen gyakoriak lehetnek az interszex állapotok, mint azonban írják: „létük azonban orvosbiológiai tankönyvi adat. Egy általános tézist egyetlen ellenpélda is cáfol és jelen esetben még a legalacsonyabb értékekkel számolva is világszerte több millió emberről van szó.” Így állásfoglalásuk szerint a vagy férfi, vagy nő deklaráció és az emberiség bináris nemi felosztása úgy sem állja meg a helyét, hogy az interszex állapotokat és fejlődési rendellenességeket ők sem akarják harmadik vagy akárhányadik külön nemként meghatározni.
„Az ivari eloszlás dominánsan valóban bináris, de vannak emberek és vannak átmeneti formák, amik ebbe nem illenek bele. Ez nem feltétlenül rendellenesség, hanem változat. Ez egy orvosbiológiai tankönyvi tény, ami miatt az “ember férfi vagy nő tézis tudományosan nem tartható”
– mondta a 444-nek az MTA VIII. osztályának szavazása után Falus András az akadémiai állásfoglalásról, melynek teljes szövege itt olvasható.
Az MTA Biológiai Osztálya a keddi ülésén ezen kívül arról is közös állásfoglalást adott ki, hogy nem támogatják azt az erdőgazdálkodásról szóló törvénymódosítást, amit egy salátajavaslatban Semjén Zsolt nyújtott be, és ami kiterjesztené a tarvágás lehetőségeit a védett és magas természeti értékkel bíró erdőkben is. „A tarvágás alapvetően nem tekinthető ökológiailag fenntartható gazdálkodási módnak. Számos kutatás bizonyítja, hogy a tarvágások kedvezőtlen termőhelyi viszonyokat hoznak létre, megbontják az erdei mikroklímát, csökkentik az erdős táj klímakiegyenlítő hatását, kedvezőtlenül hatnak a talajviszonyokra, megváltoztatják az erdei életközösségeket. Ezen kedvezőtlen hatások egy része tartósan megmarad, még évszázadok múlva is kimutatható” - írják az akadémikusok.
Az ember férfi vagy nő, készpénzhasználat, kábítószertiltás, települések önvédelmi joga és a gyermekek védelme – többek között ezek kerülnek be az alaptörvénybe. A momentumosok a Kossuth térre szerveznek tüntetést.
Mármint az, hogy az ember vagy férfi vagy nő lehet.