Hajtóvadászat folyik egy amerikai exkatona ellen, aki a gyanú szerint megölte a három lányát, majd elrejtőzött a hegyekben

külföld

Travis Deckernek május 30-án este nyolcra kellett volna visszavinnie három közös lányukat, a 9 éves Paitynt, a 8 éves Evelynt és az 5 éves Oliviát az anyjukhoz. A nő és a férfi évekkel ezelőtt vált el hét év házasság után, és mindketten továbbra is ugyanabban a kisvárosban, Wenatchee-ben élnek, Amerika északnyugati részén, Washington államban.

Decker és a lányok azonban nem érkeztek meg az aznap délutáni programjukról, úgyhogy a nő hívta a rendőröket. Már csak azért is gondolkodás nélkül a rendőrökhöz fordult, mert az exférje sosem csinált még ilyet, mindig betartotta a bírósági végzést a gyermekelhelyezésről. Ráadásul az anya tudta, hogy nincs minden rendben az exférjénél mentálisan, házasságuk vége felé borderline személyiségzavarral diagnosztizálták, még ha ez a lányaikkal való jó kapcsolatára nem is volt befolyással, velük imádott együtt lenni a férfi, folyton programokra vitte őket. Tavaly szeptemberben írt is egy kérvényt az anya, hogy módosítsák a gyermekelhelyezési megállapodásukat, mert a férfi mentális állapota romlik, instabillá vált, hajléktalan lett, motelekben és kempingekben él, úgyhogy az anya nem szeretné, ha a lányok ott aludnának nála bármikor is.

A rendőrség a hétvégét kereséssel töltötte, és június 1-én vasárnap, egy, a településtől félórányi autóútra lévő, elhagyott kempingezőhelyen meg is találták Decker kisteherautóját, benne takarókkal, étellel, a férfi tárcájával és véres kéznyomokkal a hátulján. Ott volt a kutyája is. A helyszínen látszott, hogy nemrég még használták.

Aztán 100 méterrel arrébb megtalálták a három lány holttestét is. A halál oka első ránézésre fulladás volt, fejükön zacskó volt, kezük gyorskötözővel volt összekötve. Decker azonban nem volt sehol.

A rendőrség folytatta a keresést, de immár csak az apára célozva. Tudták, hogy nem lesz könnyű dolguk. A 32 éves Decker katonaviselt férfi, 2013 és 2021 között szolgált a seregben, 2014-ben Afganisztánban is volt négy hónapot. Kiképezték navigációs, túlélési és egyéb feladatokra, tud vadászni, sokat kempingezett, előfordult korábban, hogy több mint két hónapon át egyedül élt a vadonban. A hegyes-völgyes-erdős washingtoni környék pedig ideális terep a rejtőzködésre.

Travis Decker egy dátumozatlan fotón

A keresésbe a rendőrök bevonták a tagállami és a szövetségi erőket is. Kiderült, hogy négy nappal az eltűnése előtt Decker többször is rákeresett a Google-ön arra, hogy hogyan lehet Kanadába költözni, és ott munkát vállalni. Ez azért is figyelemreméltó, mert a túravonal, amelytől nem messze megtalálták a kisteherautóját, épp Kanadába vezet. Wenatchee pedig légvonalban „mindössze” 160 kilométerre van Kanadától.

Június 7-én, szombaton Washington állam kormányzója bejelentette, hogy a vészhelyzeti pénzforrásokból is felhasználnak a kereséshez, és felkérik Washington állam Nemzeti Gárdáját is, hogy segítsenek, például a helikoptereikkel. A U.S. Marshals kormányzati rendfenntartó testület 20 ezer dollárt ajánlott fel annak, aki információt szolgáltat Deckerről. Azt nem tudják, van-e nála fegyver, mindenesetre az emberektől azt kérik, hogy ha látják, ne próbálják meg visszatartani, hanem egyből a 911-et hívják. A környéken lakóknak pedig azt javasolják, hogy zárják az ajtajaikat, ne húzzák le a redőnyt, hagyják égve a külső lámpákat, és nézzék át a biztonsági kameráik felvételeit, hátha meglátják rajta Deckert.

Most hétfőn közölték, hogy a helyszínről vett vérminták egyike egy férfié, egy másik minta pedig nem emberi vér volt. Azt is bejelentették, hogy a három lány halálának oka a boncolás szerint is fulladás, az ügyet pedig emberölésként kezelik.

Most kedden a megyei seriff kiadott egy közleményt, hogy leszűkítették a területet, ahol a férfi lehet. Túrázók jelezték ugyanis, hogy a közeli hegyekben láttak valakit, aki úgy tűnt, mint aki kerüli az embereket, és nincs felkészülve az ottani körülményekre.

A kutatócsapatok ezután helikopterrel közelítették meg a helyszínt, és láttak valakit, aki elfutott, miután észrevette a helikoptert. A kutyás keresőcsapatok ezután nagyjából be tudták határolni, hogy hova vezetnek a nyomok. A hatóságok azt nem árulták el, hogy mindez mikor történt.

A keresés továbbra is folyik. A gyerekek anyjának a GoFundMe közösségi finanszírozó oldalon már több mint egymillió dollár jött össze.

Források: CNN, AP, NPR, Fox.