Magyarország az egyetlen hely Európában, ahol a hulladékkezelő nem a begyűjtött mennyiség után kapja meg a visszaváltási díjat, hanem már a forgalomba kerülés pillanatában. Ezzel a módszerrel a cég előbb jut pénzéhez, minthogy a megbízást elvégezné. A MOHU ezért minden egyes vissza nem váltott palackon nyer bruttó 50 forintot – írja a Szabad Európa.
A MOHU MOL Hulladékgazdálkodási Zrt. 2024-es beszámolója szerint emiatt tavaly 32,9 milliárd forint maradt a cégnél. Beszámolójukban azt írják, a „vissza nem váltott palackok pedig egyéb bevételként kerülnek elszámolásra.” Ez a közel 33 milliárd forint fél év alatt jött össze a cégnek az ötven forintos palackokból. A Szabad Európa azt írja, ez azért is lehet, mert a MOHU-nak nem sikerült 2024. január elsején elindítani a kötelező visszaváltási rendszert, így az csak fél év csúszással, július elsején indult, viszont a gyártók egy része már korábban legyártotta az új emblémával ellátott palackokat, ám a visszaváltó-rendszer csúszása miatt nem szállította ki a kiskereskedőknek.
De az is hozzátartozik ehhez, hogy 2024-ben eleinte még lehetett kapni régi, nem visszaváltható palackokat is, plusz az üvegvisszaváltó rendszerek indulásakor a vásárlóknak még hozzá kellett szokniuk az új rendszerhez, így kevesebben is vitték vissza a palackokat. Persze az is közrejátszik, hogy sok településen egyszerűen nem lehet visszaváltani az üvegeket. És ahogy a lap is írja, a MOHU anyagi értelemben nem is motivált abban, hogy növelje a visszaváltási pontok számát.
De a lényeg az, hogy a többi, uniós tagállamokban bevezetett visszaváltási rendszerekkel szemben Magyarországon nonprofit helyett profitorientált cég végzi a tevékenységet, ami nem a folyamat végén, hanem már az elején megkapja a pénzt.
A 32,9 milliárd forinttal számolva (a 27 százalékos áfával felszorozva) egyébként durván 800 millió palackot nem váltottak vissza tavaly, ami után a visszaváltási díjat viszont megfizették a gyártók a MOHU-nak.