Fél év alatt. Magyarországon ugyanis a hulladékkezelő nem a begyűjtött üvegek után kapja meg a visszaváltási díjat, hanem már a forgalomba kerülés pillanatában.
Egyszerre akár 100 palackot is képesek lesznek befogadni a norvég automaták.
Újabb kihívás elé állíthatják a visszaváltó automaták a boltokat.
Miközben a guberálók bírságot kaphatnak, ha kiszedik a kukából a kidobott palackokat.
Sok helyen zavart okozott a vásárlótérben, hogy egyesek megpakolt zsákokkal érkeztek.
A fővárosban óriási káosszal járnak a REpontok palackvisszaváltásai, ezért megnéztük mi a helyzet vidéken. Szegeden a legtöbb helyen nem csak működő automatát találtunk, de rendezett környezetet is, sor pedig szinte sehol sem volt.
Egymásra mutogat a Sziget és a MOHU.
Mivel nincs REpont a fesztivál területén.
A MOHU MOL Hulladékgazdálkodási Zrt. is elismeri, hogy még nem működik elég jól a rendszer, amit többen használnak, mint amire számítottak. Pedig kifejezetten jól keresnek rajta.
Nemcsak a vásárlók, az üzletek is panaszkodnak, nekik a szemét és az okoz gondot, hogy nem viszik el időben a visszaváltott palackokat.
Az 50 forintos betétdíjat akkor kapják vissza a vásárlók, ha visszaviszik a palackot.
Egy napig úgy tűnhetett, egy újonnan kieszközölt halasztás fél évvel csúszik a betétdíjas rendszer január 1-re tervezett bevezetése.
A MOL szerint a cél a műanyag és az üveg palackok, valamint a fém italos dobozok 90 százalékos újrahasznosítása 3 éven belül.
A kormány által beterjesztett javaslat szerint az italt csak visszaváltható csomagolásban lehetne árulni.