A május 30-ai közgyűlés előtt lemondott Zavadszky Norbert, a Nap Nyrt. igazgatóságának elnöke, a közgyűlés pedig 55 százalékos többséggel visszahívta Stofa Györgyöt az igazgatóságból. Ők mindketten Matolcsy Ádám ismeretségi körébe tartoznak, írja a hvg.hu.
Az új igazgató az a Földvári Gábor lett, akinek szintén van tulajdonrésze a társaságban, korábban pedig a letelepedésikötvény-bizniszről lett híres. Földes nemrégiben egyébként a NER kedvenc éttermében, a Felix-ben találkozott Matolcsy Ádámmal, ekkor derült ki, hogy Matolcsyéknak tulajdonrészük van a tőzsdei cégben.
A lap szerint Matolcsyék tulajdonostársai attól ijedhettek meg, hogy a jegybanki alapítványok miatt indult vizsgálatok a Nap Nyrt.-t is elérhetik, emellett a szintén befektető lengyel GTC-nek is van tulajdonrésze a cégben. Ugyanakkor tulajdonos még az az Arezzo Magántőkealap is, amelynek kezelése Matolcsy Ádám üzleti körében van.