Ahogy egy, a nyomozást irányító felügyelő, Drew Evans fogalmazott, „az állam történetének legnagyobb hajtóvadászata” után magyar idő szerint hétfő hajnalban őrizetbe vették az amerikai hatóságok az 57 éves Vance Luther Boeltert, akit a hétvégi, demokrata politikusok ellen elkövetett merényletekkel gyanúsítanak. A gyanú szerint Boelter magát rendőrnek álcázva a hétvégén lelőtte Melissa Hortmant, a minnesotai állami törvényhozás képviselőházi volt elnökét és férjét, akik mindketten bele is haltak a lövésekbe, egy másik törvényhozót, John Hoffmant és feleségét pedig megsebesített. A merényleteket, amikről bővebben itt írtunk, Tim Walz kormányzó „politikai indíttatású erőszaknak” nevezte.
A merényletek után az egyik lövöldözés helyszínének közelében álrendőrautóban talált írások több törvényhozó és más tisztviselő nevét is megemlítették. Az eset után a menekülő Boelter tűzharcba keveredett a rendőrökkel Minneapolis külvárosában, de akkor még elmenekült. Végül magyar idő szerint vasárnap éjszaka tartóztatták le a Minneapolistól délnyugatra lévő Green Isle térségében, írja a BBC-nek az ügyet követő hírfolyama.
A Guardian cikke szerint a merénylő ezen a településen élt. A nyomozóhatóság vezetője azt mondta, hogy az otthona közelében találtak egy autót, benne „a nyomozás szempontjából releváns bizonyítékokat”, de azokról részleteket nem közölt. A Guardian azt is írja, hogy a rendőrök kihallgatták Boelter feleségét és más családtagjait a szombati lövöldözéssel kapcsolatban, akik együttműködőek voltak, és nem kerültek őrizetbe.
Rendőri egyenruhában kopogtatott be két demokrata törvényhozóhoz, majd lőtt rájuk. Egyikük a férjével együtt meghalt, a másik a feleségével kritikus állapotban van.
Egyikük, egy minnesotai képviselő a férjével együtt bele is halt a lövésekbe. A magát rendőrnek kiadó támadó után hajtóvadászat indult.