Az MNB Intézet hallgatói nyílt levelet írtak kedden a jegybank és a Metropolitan Egyetem vezetőinek, amelyben két kérdést tettek fel:
Az ellentmondásos fejlemény előzménye, hogy mint azt megírtuk, Varga Mihály elnök olyan spórolásba kezdett az MNB-nél, hogy már a jegybank saját mesterképzésének ösztöndíjait sem fizetik.
Még a 2010-es évek közepén, Matolcsy György elnöksége idején indították el az MNB felsőoktatási ösztöndíjprogramjait. A nemzeti bank 2014-től kezdett együttműködési megállapodásokat kötni egyetemekkel, majd 2016-ban létrehozta az MNB Intézetet, amely nem volt önálló, előbb a Corvinus, majd a kecskeméti Neumann egyetem keretein belül működött, végül 2024-ben a Metropolitan Egyetembe integrálták.
A jegybanki mesterképzésben résztvevő, a METU-val hallgatói jogviszonyban álló mesterképzésesek a Varga-féle spórolás nyomán ebben a szemeszterben már nem kaptak ösztöndíjat. A 444 tudomása szerint ötven-hatvan hallgató van az MNB Intézet képzésének két évfolyamán, többségük másodéves.
Miután erről szóló cikkünket megírtuk, Varga Mihályék meg is erősítették: kiszálltak az MNB nevét viselő mesterképzés finanszírozásából.
A hallgatók nyílt levelükben egyebek közt azt írják, „az ösztöndíj több hallgatónak a mindennapi megélhetését, külföldi tanulmányútban és nyári egyetemen való részvételét is jelenti, ugyanis a szakon kérés volt, hogy ne a munkavállalásra, hanem a tudományos eredményességre fókuszáljunk”.
Ugyanakkor jelzik, továbbra is igényt tartanának az ösztöndíjra. „Értelmezhetetlen számunkra, hogy az MNB a nevét adta a szakhoz, de a képzés teljes időtartamára meghirdetett ösztöndíjprogram finanszírozását előzetes jelzés nélkül egyik félévről a másikra felmondja – fogalmaznak, hozzátéve: – Felfoghatatlan számunkra, hogy az érintett felelősök a diákokon akarnak spórolni, csorbítva ezáltal olyan, egyetemek széles körében vallott értékeket, mint a társadalmi mobilitás elősegítése és a hallgatók tehetségének kibontakoztatása.”
Az MNB Intézet Fenntartható Pénzügyek Központjában elveszni látszik az ösztöndíjak fenntartható jellege. A jegybankot az egyetem és a hallgatók is hiába kérdezik, hogy hol a pénz. Az MNB azt mondja, elég pénzt kapott ahhoz a METU, hogy megoldja.
Szerintük az elmúlt években az MNB elég pénzt adott a METU-nek ahhoz, hogy abból fussa „az érintett ösztöndíj-program finanszírozására” is.