Tényleg itt a nyár: ismét felújítják a 4-6-os egy szakaszát

Budapest

Idén nyáron is felújítják a nagykörúti villamos egy szakaszát, már szombaton elkezdődnek a munkálatok. Ezúttal a Szent István körúti, a Tátra utca és a Jászai Mari tér közötti vágányok újulnak meg a BKV beruházásában – írja a cég közleménye. Június 21-től egészen július 31-ig a Széll Kálmán tér és a Nyugati pályaudvar között a 4-es és 6-os villamosok helyett pótlóbusszal lehet utazni.

Az idén felújítandó Tátra utca és a Margit híd pesti hídfője közötti szakaszt utoljára 15 évvel ezelőtt, 2009–2010-ben újították fel. A BKV azt írja, a világ egyik legforgalmasabb villamosvonala a nagykörúti, ami „alaposan igénybe veszi” a pályát, így azt „a más helyeken megszokottnál gyakrabban kell felújítani”.

Jelentősen változik, hogy mikor hol állnak meg a buszok, illetve pótlóbuszok, ezeket a BKV oldalán sorolják fel. A felújítás miatt jelentős közúti korlátozásra kell készülni: a Szent István körúton a Pannónia utca és Margit híd pesti hídfője között irányonként csak egy sávon haladhat majd a forgalom. Ezt a sávot használhatják az autók, a buszok és a biciklisek is.