A kormány honlapján megjelent az a rendelettervezet, amely a Rogán Antal által vezetett Miniszterelnöki Kabinetirodát érintő ágazati honvédelmi feladatokról szól, írja a Hvg. Minden minisztériumnak kell készíteni olyan rendeletet, ami azt szabályozza, hogy rendkívüli körülmények között, azaz honvédelmi válsághelyzet vagy hadiállapot idején a kormányzati szintű védelmi és biztonsági tervezés keretein belül milyen egyedi feladatokat kell ellátni.
A Rogán Antal és a honvédelmi miniszter, Szalay-Bobrovniczky Kristóf által jegyzett tervezet szerint
A jogszabály tervezete természetesen a médiáról sem feledkezik meg. Hadiállapot esetén Rogán Antal feladata, hogy gondoskodjon az országos sajtótermékek kivételével az összes napilap és más időszaki lap, valamint internetes újság vagy hírportál kiadásának megszüntetéséről, emellett a megmaradó lapok példány- és oldalszámát korlátozhatja, a lapok előfizetéses rendszerét megszüntetheti. A feladata új sajtótermék beindításáról szóló terv kidolgozása is.
Hadiállapot esetén dönthet emellett Rogán – a honvédelmi tárcával közösen – egy olyan szervezet létrehozásáról, amelynek feladata a sajtótermékek, internetes hírportálok, közösségi médiát használó hírmegosztók előzetes ellenőrzése és a megjelenésük engedélyezése. Feladatai közé tartoznak továbbá az alábbiak a rendelettervezet szövege szerint: