Riasztónak és veszélyesnek tartják a közel-keleti eszkalációt orosz tisztségviselők – írja elemzésében a BBC. Annak ellenére beszélnek erről, hogy mióta múlt pénteken elkezdődött az izraeli–iráni háború, a hivatalos orosz média igyekszik a pozitívumokat hangsúlyozni. Kétségtelen, hogy vannak ilyenek is:
Minél tovább tart azonban a konfliktus, annál egyértelműbb, hogy az oroszoknak rengeteg a veszíteni valójuk. „Az eszkaláció komoly kockázatokkal és potenciális költségekkel jár Moszkva számára” – idézi a BBC Andrej Kortunov politológust, aki a Kommerszantban elemezte a helyzetet.
Mindenekelőtt nem szabad megfeledkezni róla, hogy az oroszok képtelenek voltak megakadályozni, hogy Izrael megtámadjon egy országot, amellyel alig öt hónappal korábban átfogó stratégiai partnerségi megállapodást írtak alá. Ehhez képest Moszkva ugyan Izraelt élesen elítélő politikai nyilatkozatokat tesz, ám arra nyilvánvalóan nem áll készen, hogy katonai segítséget nyújtson Iránnak. Megteheti, mivel az említett partnerségi megállapodás nem jelent katonai szövetséget, így nem kötelezi arra, hogy Teherán védelmére keljen.
Annak ellenére, hogy az aláíráskor Szergej Lavrov orosz külügyminiszter azt mondta, a megállapodás „a béke és a biztonság érdekében különös figyelmet fordít a globális szintű koordináció megerősítésére, valamint Moszkva és Teherán törekvésére, hogy a biztonság és a védelem terén szorosabb együttműködést folytassanak”.
Ehhez képest ha a jelenlegi trendek folytatódnak, és Irán kénytelen lesz kapitulálni, az oroszok újabb szövetségest veszíthetnek el a térségben azok után, hogy tavaly decemberben megbukott Szíriában Bassár al-Aszad, aki végül Moszkvában kötött ki. A kilátás az iráni rezsimváltásra komoly aggodalmakra ad okot Moszkvában a BBC szerint.