Zsenik: lebukott a cseh álfogorvos család, akik netes videók alapján húztak, tömtek és kezeltek gyökeret

idióta rekordok
A példakép

Lebukott egy háromtagú cseh család, akik 2023-ban fogorvosi rendelőt nyitott a 23 ezer lakosú, közép-csehországi Havlíčkův Brodban, majd több tucat beteget láttak el úgy, hogy egyiküknek sem volt fogorvosi végzettsége.

Egy 22 éves férfi alakította az orvost, ő fogat húzott, tömött és gyökérkezelést is végzett, altatásban is. Egy 44 éves férfi késíztette a műfogakat. Egy 50 éves nő assziszenkedett, akiről kiderült, hogy egyedül ő dolgozott az egészségügyben amúgy is, aminek azért volt jelentősége, mert így hozzá tudott jutni gyógyászati felszerelésekhez.

A sztori lényege, hogy bár a fogorvoslásról a netről tanultak meg mindent, a páciensek nem is lehettek annyira elégedetlenek, hiszen aránylag sokára buktak le. A nyomozati anyagok szerint 65 millió forintnak megfeleléő cseh koronás bevételük volt.

(via Guardian)