Mekk Mester elbújhat.
Injekciót adott be, szakmai gyakorlaton vett részt, műtőkben is járt.
Gyógyszermentes alkohol- és drogelvonó programot indítottak: a „méregtelenítő” kúrában volt mélyinterjú, szaunaterápia és kiegészítő, érintéses kezelési módok is.
A vád: kuruzslás.
Nem adta a nevét. Nem is fogja.
A 71 éves férfi húszezret kért a „műszeres kórokozómérésért”.
Kuruzslás és csalás miatt emeltek vádat ellen a pécsi ügyészségen.
Úgy vélték, gyógyító hatása lehet. Egyébként holttesteket is imádhattak az erőd közepén.
A jövőben az is bűncselekményt követ el, aki az erre jogosult intézményeken kívül szakképzettséget igazoló oklevelet vagy bizonyítványt állít ki, és enélkül adományoz valamilyen titulust.
Olyan kozmetikai termékeket fecskendezett bőr alá, amelyek csak külsőleg lettek volna alkalmazhatók.
Előtte pedig azt játszotta el, hogy felállt egy kerekesszékből.
A tanítványai Jézus reinkarnációjaként tekintettek rá, aztán elbizonytalanodtak.
Csak külsőleg alkalmazható kozmetikai szereket fecskendezett a kezelésért 10-70 ezer forintokat fizető áldozatainak.
A nyugdíjas férfi lebeszélte a betegeket a kemoterápiáról.
Még a rendőri intézkedés közben is folyamatosan érkeztek vendégek az újpesti kuruzslóhoz.