Hann Endre a Tisza fölényéről: Komoly trendfordulat van a politikai erőviszonyokban

belföld

Hann Endre, a Tisza Pártnak soha nem látott, 15 százalékos előnyt mérő Medián ügyvezetője is elképesztőnek látja legújabb közvélemény-kutatásuk adatait. Nagyon mégsem lepődött meg rajtuk, mert ugyanaz a trend folytatódik, ami már hónapok óta tart: a Tisza nő, miközben a Fidesz tábora lassan morzsolódik - mondta Hann a 444-nek. Szerinte ebben akár egy Tisza kétharmad is benne lehet, de jósolni még korai lenne szerinte. Az ugyanakkor sokatmondó, hogy a többség már Magyar Péter pártjának a győzelmét tartja valószínűnek - ez pedig akár önbeteljesítő jóslatként is működhet.

A Medián csütörtökön publikálta a HVG-n legújabb országos közvélemény-kutatásának eredményeit. Ezek minden korábbi mérésnél nagyobb Tisza-előnyt mutatnak: Magyar Péterék a Medián mérései szerint a Fidesszel szemben

  • a választani tudó biztos szavazók körében 51-36-ra,
  • a választani tudóknál 49-36-ra,
  • a teljes népességben 38-28-ra

vezetnek. Ez a 15 százalékpontos különbség a „biztos” körben jóval túl van minden hibahatáron, és a trend azt mutatja, hogy a különbség egyre nagyobb az ellenzéki párt javára: márciusban, a Medián ezt megelőző utolsó nagy felmérésében még csak 9 százalékpont volt a különbség - az elmúlt három hónapban a Tisza Párt támogatottsága azonban 46-ról 51 százalékra nőtt.

Miközben a Fidesz már miniszterelnöki szinten kérdőjelezi meg a közvélemény-kutatásokat, amikkel szemben a Voks2025 szerintük óriási sikerére hivatkoznak, Hann szerint beszédes, hogy a kormányközeli közvélemény-kutatók már hónapok óta nem is hozzák nyilvánosságra a számaikat. Az eredményekről és a Fidesz közvélemény-kutatókat hitelteleníteni próbáló kampányáról telefonon kérdeztük Hann Endrét.

Fotó: botost/444.hu

A Fidesz a Harcosok Klubjával és az Ukrajna elleni totális kampánnyal új sebességre akart kapcsolni, de nemhogy nem zárkóztak egyelőre a Tiszára, még elég komolyan nőtt is a hátrányuk. Mennyire lepődött meg a saját számaikon?

Én is elég elképesztőnek tartottam. Bár elég magabiztos vagyok a méréseinkben, azért mindig van bennem egy egészséges kétely. De mindent ellenőrzünk, és minden rendben van - és hallok egyet-mást más kutatók méréseiről is, nemcsak olyat, ami nyilvános, és ezek is megerősítik ezeket a számokat. Azt látjuk, hogy a Tisza erősödése egyértelműen folytatódik. Nagyon nem lepődtem meg, mert ezt a trendet lehetett az elmúlt hónapokban is érzékelni.

Honnan jön a Tisza további erősödése?

Bár ezt a régi ellenzéki pártok elég rossz néven szokták venni, de továbbra is főleg tőlük visz el a Tisza, az ő támogatottsági adataik csökkennek tovább. A Fidesz támogatottsága sokkal stabilabb, de azért lassan az is morzsolódik. A két nagy párt közötti különbség pedig nő.

Mennyire képes a kisebb településeken is előretörni Magyar Péter pártja?

Ez az egyik legfontosabb jel arra, hogy 10-15 év után komoly trendfordulat van a politikai erőviszonyokban. Vidéki ismerőseim is egyre többen mondják, hogy sokkal felszabadultabban szidják Orbánt vagy a gazdasági helyzetet olyanok is, akik korábban nem is nagyon politizáltak. Mi a kutatásainkban négy településkategóriát használunk, ezek közül háromban már a Tisza vezet, a kisvárosokban is. De a legérdekesebb, hogy már a községekben is csak egy százalékos a Fidesz előnye, pedig ott mindig jelentős kormánypárti többség volt. Ez az egyik legfontosabb adat. A másik, hogy a fiataloknál milyen drámai a Tisza előnye. A 40 év alattiaknál a teljes népességből 58% Tisza-szavazó.

Csatlakozz a Körhöz, és olvass tovább!

Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!

Már előfizetőnk vagy?
Jelentkezz be!
Kapcsolódó cikkek