„Megkülönböztetett tisztelet illeti meg azon honfitársainkat, akik katonai ismereteket sajátítanak el, védik a hazát, különösen, ha azt nem a Magyar Honvédség személyi állományának tagjaként, hanem polgári közszolgálati hivatásuk mellett, önkéntesen teszik” - áll a friss Magyar Közlönyben kiadott kormányrendeletben, aminek célja, hogy „a kormányzati igazgatás azon tisztségviselője, aki önkéntes honvédelmi képzés során súlyos balesetet szenved, méltó és kiszámítható segítséget kapjon”.
A rendelet előzménye, hogy március 21-én mindkét kezét elvesztette egy kormánytisztviselő, akinek tenyerében felrobbant egy kézigránát Újdörögdön, a kormánytisztviselők számára szervezett Adaptív Védelem nevű gyakorlat közben. A 29 éves sebesült Gulyás Gergely minisztériumán dolgozott titkárnőként. A balesetben megsérült a kiképző is, aki lágyrészsérüléseket és csonttörést szenvedett. A baleset hátterét feltáró vizsgálatból egyelőre csak annyi derült ki, hogy nem a kézigránát volt a hibás.
A rendelet értelmében a hősi egészségkárosodási ellátás feltétele, hogy az egészségkárosodás elérje az 50 százalékot. Ez egy olyan keresetkiegészítés, ami a korábban elért jövedelem pótlását szolgálja, és erre az öregségi nyugdíjkorhatár elérésének időpontjáig jogosult, és évente emelkedik a jegybanki alapkamattal vagy az országos átlagkereset-növekedés mértékével. Továbbá lesz hősi kiegészítő rokkantsági támogatás is, aminek nem feltétele a rokkantsági ellátásra való jogosultság fennállása.
A sérültnek élete végéig járhat ingyen összkomfortos lakás - erről a honvédelmi miniszter dönthet. Bérletbe, albérletbe nem adható, a használata harmadik személynek nem engedhető át, a költségeket pedig a lakó fizeti. Ezen kívül a sérült az Észak-Pesti Centrum Kórház – Honvédkórház által nyújtott egészségügyi szolgáltatásokat élete végéig térítésmentesen veheti igénybe.
A rendeletet, ami mától van hatályban, „a hatálybalépését megelőzően balesetet szenvedett kormánytisztviselőre is alkalmazni kell”. (via Magyar Hang)
A fiatal nő életmentő műtéten esett át, állapota jelenleg stabil.
Az RTL szerint a 29 éves nő zongorázott és egy fitnesziskolában is képezte magát.
Az viszont egyelőre nem derült ki, hogy ki a felelős.