„Te Apa! A Lázárinfókon rengeteg kérdés, kérés hangzik el, ezekből lesz is valami, vagy csak ígérgetsz?” – teszi fel a kérdést a kamera mögül egy hang az elegáns dohányültetvényesnek öltözött építési és közlekedési miniszternek.
Mire Lázár János: „Kérlek szépen! Már legalább ezer kérdés és kérés elhangzott az eddigi Lázárinfókon”, ezekre mind megpróbálnak orvosságot találni. Első lépésben „már most pénteken” bemegy a miniszterelnökhöz, hogy átadja neki a kérdéseket, kéréseket. „Most indulok épp a miniszterelnökhöz” – mondja.
„Persze elmondom, hogy milyen a hangulat. Átadom a jókívánságokat, és azt is, hogyha melegebb éghajlatra küldik őt, vagy éppenséggel engem” – csak nem.
Lázár János hónapok óta tartja ezeket a Lázárinfókat mindenfelé az országban. Ez a miniszterhez közeli Promenád24 nevű portál szerint a legnagyobb császárság a világon.
A 444 is volt Lázárinfón, többször is. Május 10-én azt írtuk, ezeknek a fórumoknak lett egy nagyjából kiszámítható menetrendje, de az látszik, hogy Lázárt igazából a saját táborából érkező kérdések szorítják sarokba.
Amikor a fórumon után arról kérdeztük, mik az eddigi tapasztalatai, ezt válaszolta:
„Nekem nagy segítség az, hogyha tudok olyan emberekkel is találkozni, akik kritikusak velünk szemben. Természetesen nagy támogatás, ha azok is itt vannak, akik ránk szavaztak. Ez egy beszélgetés tulajdonképpen, és nagyon nagy tanulságokkal szolgál a kormányzásra, a munkánkra nézve. Nagyon komoly visszajelzés ez. Ha ettől elszakadnék, sokkal gyöngébb lennék.”
És mi volt a legfontosabb tanulság?
„Nem egyszerű a helyzet.”
Ahol hiányzik a kompetencia, ott a huhogás és irigység marad, ami a közösségi médiában és a politikában is kurva kevés, üzen a lap minden politikusnak, aki nem Lázár.
Egyre izgalmasabbak a Lázárinfók. A névadót fideszesek szembesítik valódi, napi problémákkal. Ismeretlen terep ez még Lázár Jánosnak is, aki szerint „nem méltányos és nem fair”, hogy Magyarországon 500 ezer embernek 140 ezer forint vagy kevesebb a nyugdíja.