Putyin azt mondja, habár nem tervezik Szumi elfoglalását, de nem is zárják ki

külföld

Vlagyimir Putyin pénteken is fellépett a szentpétervári nemzetközi gazdasági fórumon, és többek között arról beszélt, hogy az orosz hadsereg elfoglalhatja Szumi városát is Ukrajnában – írja a Meduza. Az orosz elnök szerint erre azért lehet szükség, hogy kiszélesítsék a „biztonsági zónát”, miután az ukrán csapatok tavaly nyáron benyomultak Oroszország Kurszki területére.

Vlagyimir Putyin
Fotó: NATALIA KOLESNIKOVA/AFP

„Kivertük őket. És most kénytelenek vagyunk biztonsági zónát kialakítani a határ mentén” – mondta Putyin.

„Nem tervezzük Szumi elfoglalását. De nem is zárom ki” – tette hozzá.

Putyint többek között arról kérdezték, hogy meddig haladhat előre az orosz hadsereg Ukrajnában, túl azokon a régiókon, amiket hivatalosan annektált. Az orosz elnök a kérdésre azt is elmondta, hogy miként már korábban is hangsúlyozta, „az oroszok és az ukránok egy nép. Ebben az értelemben egész Ukrajna a miénk.”

„Van egy régi szabály: ahová orosz katona teszi be a lábát, az a miénk.”

Putyint a fórum korábbi napjain Iránról is kérdezték, amikor külföldi újságírókkal találkozott. „Stratégiai partnerségi megállapodásunkban nincsenek olyan passzusok, amelyek a kölcsönös védelmi segítségnyújtásról szólnának” – mondta az elnök, majd hozzátette, hogy iráni barátaik nem is kértek tőlük katonai segítséget.

Ugyanitt arról is beszélt, hogy kész találkozni Zelenszkijjel, de vannak feltételei. „Higgyék el, mi is szeretnénk ezt (a konfliktust befejezni), és minél gyorsabban, jobb, ha békés úton” – nyilatkozta. Az orosz elnök csak a tárgyalások végső szakaszában ülne le ukrán kollégájával, „hogy ne üljünk ott, és ne osztozkodjunk a végtelenségig, hanem vessünk véget a dolognak”.

Kapcsolódó cikkek