KIX című alkotásával Révész Bálint nyerte a legjobb egész estés dokumentumfilm díját a Magyar Mozgókép Fesztiválon. A szombat délutáni díjátadón beszédében kritizálta a magyar kormány kultúrpolitikáját, ami azért is pikáns, mert a fesztivált a kormányzati támogatásokat szétosztó Nemzeti Filmintézet szervezte.
„Egy közösséghez tartozunk politikai, vallási és származási háttértől függetlenül, és ennek a közösségnek a szolidaritás, az együtt gondolkodás és a párbeszéd nélkül nincsen esélye prosperitásra” – mondta Révész, majd azzal folytatta, hogy a kultúra feladata többek között az volna, hogy „ezekhez a helyzetekhez tereket meg intellektuális muníciót biztosítson”.
„Sajnos azonban nem ezt tapasztalom magam körül. Sőt, inkább azt, hogy szisztematikusan lerohasztják a gondolkodás közös tereit, az iskolákat, színházakat, a múzeumokat, művelődési házakat, könyvtárakat és a szívemhez legközelebb álló filmgyártást, -forgalmazást, televíziót és mozikat is” – mondta Révész.
Szerinte a kormánynak felelőssége lenne támogatni a szélesebb világlátást és ismeretanyagokat bemutató alkotásokat, illetve „perspektívát nyújtani az évente kitermelt több száz művészeti egyetemet végzett szakembernek”, továbbá segíteni bekötni a szcénákat a nemzetközi véráramba. „Ha még ezeket nem is teszi, akkor beszéljen róla! De sajnos nemhogy nem kezdeményez párbeszédet, hanem ignorál. Aki nem velünk van, az nincs – hirdeti.”
Itt Révész rátért a fesztiválra is, ahol épp a beszédet mondta: „Ennek a fesztiválnak a rendezésében érzek egy kezdeményezést ez ügyben, hogy olyan alkotókat is meginvitál, akiket nyíltan elutasít a rendszer. Azonban az, hogy ingyenmunkából és szeretetből létrejövő alkotások együtt versenyeznek sok százmilliós állami költségvetésű filmekkel, inkább arról szól szerintem, hogy cinikusan legitimizálja magát a döntéshozó elit.”
Beszédét azzal zárta, hogy szeretné, ha a magyar filmművészet és az állami finanszírozás nem q lojalitáson és a kritikai gondolkodás elutasításán alapulna, hanem teljesítményalapú, mérhető rendszeren. A teljes beszéd visszanézhető az M5 videójában, 30:28-tól.
A KIX-ben egy 8 éves utcagyerekkel együtt fedezhetjük fel a várost, és a fiú a szemünk előtt érik férfivá. Révész Bálint Mikulán Dáviddal közösen 12 éven át forgatta a filmet a nehéz körülmények között élő, problémás ferencvárosi kisfiúról. Kritikánk itt olvasható a filmről.
Révész a szombati díjátadón arról is beszélt, hogy a jólétből élő társadalom „nagy része nem látja, hogy széles rétegeknek nincs esélye a boldogulásra”. Azt reméli, hogy a KIX „felbátorít minket arra, hogy személyesen is tegyünk azért, hogy a körülöttünk élő nem annyira szerencsés emberek is érezzék, hogy egy csapatban tartozunk.”
A Határtalan kreativitás névre keresztelt projektben Kálomista Gábor és mindkét fia részt vesz.
Mikulán Dávid és Révész Bálint 12 éven át forgatott dokumentumfilmet egy nehéz körülmények között élő, problémás ferencvárosi kisfiúval. A KIX-ben – ami egy tragédia miatt majdnem el sem készült – egy 8 éves utcagyerekkel együtt kezdjük felfedezni a várost, és a fiú a szemünk előtt érik férfivá.