Csütörtök délután Magyar Péter Somlóvásárhelyen emlékezett meg Antall József 34 évvel ezelőtt ott elmondott beszédéről. A rendszerváltás utáni első miniszterelnök akkor abból az alkalomból beszélt, hogy Záhonynál az utolsó szovjet katona, Viktor Silov altábornagy is elhagyta az országot.
Amikor a Tisza Párt elnöke a rendszerváltás ígéretéről beszélt, Orbán Viktorra utalva elmondta: „Volt akkoriban egy lánglelkű fiatalember is, aki 1989 júniusában kiállt az ország elé Nagy Imre miniszterelnök és mártírtársai újratemetésén. Szerencsés helyzetben volt, mert több generáció elfojtott vágyát kiálthatta a világba, amikor kimondta mindannyiunk közös vágyát: Ruszkik haza!. Ma ez a mondat sajnos újra aktuális.” Magyar Péter szerint Orbán VIktor, aki 1989-ben Magyarországot képviselte mindenekelőtt,
„ma már zsoldban áll”.
Szerinte Orbán mára elárulta mindazt, amiben Antall József hitt. „Elárulta és szembeköpte a polgári Magyarországot. Elárulta a rendszerváltás örökségét” - tette hozzá.
Hogy egymás zsoldosozása mennyire a rendszerváltás öröksége, az mélyebb elemzést igényelne, de tény, hogy ugyanez a hangnem Orbán Viktortól sem áll távol, a miniszterelnök is rendszeresen próbál ezzel hitelteleníteni másokat, május közepén a TV2-nek például azt mondta: „Magyarországon a politikai szereplők mindig két csoportra voltak oszthatók, voltak, akik a hazájukat szolgálták, és mindig voltak, akik idegen zsoldban álltak. Ez most sincs másképp.” Magyar Pétert és a Tisza Pártot pedig előszeretettel állítja be az Európai Néppárt/Brüsszel/Manfred Weber bábjának.