A Telex szerint volt találkozó Orbán és Matolcsy között, Matolcsy fia pedig a Tisza felé próbálkozott egy ügyvéden keresztül, de hiába

POLITIKA

Több irányba is próbált menekülőutat keresni a Matolcsy-klán az MNB-botrány kirobbanása óta - írja a Telex egy cikkben, amiről egyébként Magyar Péter hamarabb számolt be, mint maga a lap. Erről a Telex azt írta, hogy Magyar Péter – aki a Tisza Pártnak küldött kérdésekből értesült arról, milyen anyagon dolgoznak – már nem először, a cikk megjelenését meg sem várva jelentkezik saját interpretációval egy őt érintő történetről és vádolja alaptalanul a független sajtót azzal, hogy a kormány eszközévé vált.

A Telexnek több forrás is megerősítette, hogy még márciusban Orbán Viktor és Matolcsy György találkozott néhány nappal azután, hogy az Állami Számvevőszék feljelentést tett az ügyészségnél a Magyar Nemzeti Bank alapítványainak gazdálkodása miatt.

Arról a lapnak nincsenek információi, hogy mi hangzott el a miniszterelnök és a volt jegybank elnök között. A következő napon értesülésük szerint Matolcsy György fia, Ádám a II. kerületi Pusztaszeri út 59. alatti bázison találkozott az MNB-alapítvány legnagyobb befektetésének számító lengyelországi ingatlanos cég, a GTC Group vezetésével. Itt megnyugtatott mindenkit, hogy senkinek nem lesz semmi baja, mert minden, amit csináltak, törvényes. A nyomozás pedig eleve csak MNB-s, MNB-alapítványos tisztviselőket érinthetne.

A Telex szerint március végén Matolcsy Ádám és barátja, a kizárólag az MNB sok tízmilliárdos megbízásain felhízlalt Raw-csoport tulajdonosa, Somlai Bálint is magabiztosnak tűnt. (Később aztán mégis kellemetlen meglepetés érhette Somlait, amikor májusban befagyasztották a privát bankszámláját.)

Április végén a Telexhez olyan információk jutottak el, hogy Somlaiék megpróbáltak kapcsolatot kiépíteni a Tisza Párt felé. Ennek volt előzménye már tavaly nyáron is, amit a lap információi szerint élből elutasítottak a Tiszánál. Azt a lap sem tudja, hogy ennek volt oka vagy csak a puszta véletlen hozta így, mindenesetre már folyt a nyomozás az MNB-s ügyekkel kapcsolatban, amikor Somlaiék azzal a Gál András ügyvéddel kezdték el szorosabbra fűzni a viszonyt, aki közeli kapcsolatban áll Magyar Péterrel. Gálnak - aki a bicskei gyerekotthon egykori lakóit képviselte - formálisan nincs köze a Tiszához, a Telex szerint ügyvédként annak a csapatnak a munkáját segítette, amelyik a NER korrupciós ügyeiről próbál információkat gyűjteni. Somlait kérdezték ugyan, de Gál válaszolt arra a kérdésre, hogy az ügyvéd lát-e el jogi képviseletet Somlai részére. Gál azt válaszolta, hogy nem. A Telex információi szerint amikor Magyar Péter tudomást szerzett arról, hogy Gálék irodája pénzt kapott Somlai cégétől, a pártelnök „nyersen tudtára adta az ügyvédnek, hogy ez elfogadhatatlan”, és Gált ekkor Magyar Péter döntés elé állította, aminek a hatására az ügyvéd elállt attól, hogy Somlaiékkal szerződjenek, a pénzt pedig visszautalta az iroda a Raw Developmentnek.

A Telex megkérdezte a Tiszát is, válaszoltak is, de Magyar Péter - nem először, és nem is kifejezetten elegánsan - már azelőtt nyilvánosságra hozta a megkeresést, hogy a cikk megjelent volna. Magyar a vasárnap délután megjelent videójában azt mondta, hogy minden eszközt megpróbálnak bevetni a Tisza ellen: a hatóságokat, a propagandát, de ha kell, a független sajtót is, melynek szerinte egyes szereplőit felhasználja „a korrupt és rettegő hatalom”. Majd közölte, hogy a készülő cikkben a hatalom igyekszik „összefideszezni” a Tiszát, valamint „összemosni a 650 milliárd forintos nagy bankrablással”, vagyis az MNB-botránnyal.

A Tisza vezetője szerint a jövő évi rendszerváltást látva a háttérben egyre több oligarchia és pénzember próbál helyezkedni, de Magyar szerint hiába próbálkoznak, „kidobták őket az ajtón”. Magyar elmondta, hogy a nyaralása alatt kapott egy telefonhívást az egyik független sajtóorgánumtól, hogy igaz-e az, hogy a Tiszához köthető egyik ügyvéd kapcsolatban áll az MNB-botrány egyik gyanúsítottjával. „Egyértelmű választ adtam az újságírónak: a Tisza és más politikai közösség sem határozhatja meg, hogy egy büntetőügyvéd milyen ügyben, milyen gyanúsítottat véd” – közölte Magyar, azzal folytatva, hogy a Tisza közösségének nem lehet tagja olyan ember, akinek bármilyen köze van „az orbáni oligarchákhoz”.

Magyar elmondta azt is, hogy Gálnak formális kapcsolata nincs és nem is volt a Tiszával, gyermekjogi kérdésekben segíti a párt szakmai munkáját, a párt hétfői gyermekvédelmi konferenciáján is részt vesz. Aztán azzal folytatta, hogy az ügyvéd feladta az MNB-ügy gyanúsítottjának képviseletét, „helyesen döntött és nemet mondott az oligarcháknak”.

Kapcsolódó cikkek