Az amerikai oktatási minisztérium azzal fenyegette meg a Harvardot, hogy elvehetik az akkreditációját, ha nem működik szorosabban együtt a kormányzati elvárásokkal. Az amerikai kormány az egyetemen belüli antiszemitizmusra és a bűncselekmények hatékonyabb megelőzésére hivatkozik, de elsősorban a külföldi hallgatókról van szó, akiket az egyetem nem akar kiszolgáltatni a hatóságoknak csak amiatt, hogy tüntetéseken vettek részt.
Trump elitegyetemekkel vívott háborújának elsőszámú célpontja a Harvard, miután a legrégebbi és egyben leggazdagabb egyetemként ők utasították vissza legerőteljesebben a követeléseit. A Trump-adminisztráció elsősorban az általuk antiszemitának titulált palesztinpárti demonstrációkra hivatkozva közel 2,5 milliárd dollár szövetségi kutatásfinanszírozási támogatást vont vissza, és azzal fenyeget, hogy elveszik az egyetem adómentes státuszát is - a Harvard válaszképpen beperelte a kormányt.
Néhány hete Trump még úgy nyilatkozott, hogy jól haladnak az egyetemmel folytatott tárgyalások, de ezek június végén állítólag elakadtak, Tricia McLaughlin, a Belbiztonsági Minisztérium államtitkára pedig mostanra még fenyegetőbb hangra váltott:
„Megpróbáltuk a könnyebb utat választani a Harvarddal. Mivel nem voltak hajlandóak együttműködni, most a nehezebb utat kell választanunk.”
Ez konkrétan a világ talán leghíresebb egyeteme akkreditációjának visszavonásával való fenyegetést jelenti. Egyetemi antiszemitizmusra hivatkozva a minisztérium azt állítja, hogy a Harvard megsértette a szövetségi diszkriminációellenes törvényeket, szerintük ugyanis az egyetem „szándékos közönnyel viszonyult a zsidó és izraeli diákok zaklatásához” az október 7-i izraeli terrortámadás után.
Ezzel az ürüggyel már az akkreditációt végző szervezetet is megkeresték, a gyakorlatban azonban az egyetem külföldi hallgatóival kapcsolatos információkat követelnek, például arról, hogy ki vett részt közülük békés tüntetéseken.
A kormány azt is meg akarja határozni, hogy a magánegyetemek kiket vehetnek fel és milyen kutatókat alkalmazhatnak, és kiknek kell menniük a hallgatóik közül. Miután Trumpék teljesen bizonytalanná tették a hallgatói vízummal rendelkező külföldi, különösen a kínai diákok jövőjét, tömeges az érdeklődés, hogy hova tudnának átiratkozni. Kína is kampányt indított az elitegyetemek állományának átcsábításához - többek között a nagyobb tudományos szabadságra hivatkoznak Amerikával szemben.
Hiába nem ért egyet ezzel az amerikai zsidók többsége, a Trump-kormányzat rájuk hivatkozva indított frontális támadást az egyetemek és úgy általában a szabadság ellen. Magyar szövetségeseik ugyanezt az utat járják. Ahogy a történelemben már sokszor, most is nyilvánvaló, hogy kik járnak – rosszul.
A Trump-kormányzat már így is milliárdokra vágta meg az egyetemet, most a maradék 100 milliót is elvennék.
Donald Trump egyetemek elleni hadjárata lehetőséget teremt mindazoknak, akik régóta igyekeznek amerikai tehetségeket toborozni. Rövid távon el lehet adni MAGA-győzelemként az egyetemek felszabadítását a „woke" vírus alól, de mindez az USA eddigi stratégiai előnyét ássa alá.