A Fidesz olyan történetekkel kezdte el építeni a kampányát, amelyekről talán soha nem tudjuk meg a teljes igazságot

belföld

Ajándékozás

Cikkek ajándékozásához Közösség vagy Belső kör csomagra van szükséged.

Ha már előfizetőnk vagy, jelentkezz be! Ha még nem, válassz a csomagjaink közül!

Egy kárpátaljai férfi halála és egy falfirkával kísért kárpátaljai gyújtogatás lassan két hete úgy főszereplője a magyar belpolitikának, hogy nem nagyon tudunk róluk semmi biztosat azon kívül, hogy megtörténtek.

Az információ hiánya általában jó táptalaja az összeesküvés-elméleteknek, és tökéletes alapanyag az ügyeket rendre a saját narratívája felé eltérítő propagandának is, hiszen az állításokkal szemben lehetetlen, de legalábbis borzasztó nehéz konkrét ellenállításokat megfogalmazni, a tényalapú történeteket így könnyedén hitkérdéssé lehet átalakítani. Most pontosan ezt látjuk ebben a két ügyben.

Sebestyén József magyar nemzetiségű, ukrán állampolgárságú beregszászi férfit július 6-án temették el, testvére, Márta aznap posztolta indulatosan a Facebookra, hogy „az öcsémet halálra verték”. Azt írta, a toborzók vasdorongokkal bántalmazták Józsefet, és kiderült a posztból az is, hogy a bántalmazás és a halál között eltelt három hét. A posztban szerepelt egy videó is, amelyen József négykézláb mászik egy feltehetően munkácsi kiképzőtáborban, és zavarosan beszél, de a kérdésre, hogy bántották-e, nemmel felel.

A kormányközeli Mandiner három nap múlva írt cikket a poszt alapján, ebben az ügyet ismerő forrásra hivatkozva azt is írta, hogy nem a Józsefet az utcán elfogó toborzók verhették meg, hanem előbb Ungvárra, majd Munkácsra szállították, és itt bántalmazhatták. A férfi ezután a beregszászi elmegyógyintézetbe került, és ott halt meg vérömleny okozta trombózisban, írta a lap. Orbán Viktor másnap reggel tette ki Facebookra a részvétnyilvánítását, még a később sulykolt kampányüzenet, az „agyonverték” szó használata nélkül.

Forrás

Innentől azonban ahelyett, hogy egyre világosabbá vált volna, hogy mi történt, mint ahogy az a sajtó és a hatóságok munkája nyomán általában lenni szokott, csak homályosul a kép.

Sebestyén Márta nem szólalt meg, senkinek nem nyilatkozott, és törölte, vagy nem nyilvánosra állította eredeti posztját.

Ukrajna közölte, hogy a férfi június 15-étől kapott katonai kiképzést, de azt három nap után fegyvertelenül otthagyta, majd 24-én bement a beregszászi kórházba, ahol befektették a pszichiátriára „akut stresszreakció” miatt, ami a traumatikus esemény miatti idegösszeroppanás orvosi szakkifejezése. Az ukránok szerint nem voltak bántalmazásra utaló jelek a testén, a halál oka pedig tüdőembólia, melyet a lábában lévő értágulatban keletkezett vérrög okozott. Arra Ukrajna nem adott választ, hogy a Sebestyént ábrázoló felvételek (időközben egy másik, hasonló rövid videó is megjelent róla) milyen körülmények között készültek, és miért nem vitték ekkor kórházba a férfit.

Sebestyén a halála előtt állítólag az ügyvédjének nyilatkozatot tett a sérüléseiről, arról, hogy Munkácson verték meg, de az ügyvédje sem beszélt azóta sem újságíróknak, és a nyilatkozatot sem adta ki a nyilvánosságnak.

-50%

Csatlakozz most fél áron a Körhöz, és olvass tovább!

Kövesd velünk a kampány hajráját, fizess elő most 50% kedvezménnyel!

Már előfizetőnk vagy?
Jelentkezz be!
Kapcsolódó cikkek

Nem csitul a Sebestyén József-ügy, újabb videó került elő a férfiról, Orbán a Harcosok Klubjában is erről írt

A férfi kúszik-mászik, és panaszkodik a toborzóknak, akik nem bántják, de nem is segítőkészek. Orbán szerint „ami sok, az sok”.

Rovó Attila
POLITIKA

Egy kárpátaljai magyar ápoló azt állítja, Sebestyén József testén nem voltak verésnyomok a kórházba érkezéskor

„Mikor felkerül osztályra, ott is megnézik az ápolók, mielőtt felveszik a beteget. Ott sem jegyzőkönyvezték, hogy lett volna bármi bántalmazásnak nyoma” – mondta az Euronewsnak Razsó Zoltán. Ez azért fontos, mert a kormány tényként beszél arról, hogy a magyar férfit az ukrán kényszersorozók agyonverték.

Benics Márk
POLITIKA

Elfogták a kárpátaljai templomrongálás gyanúsítottját

Az ukrán hatóságok szerint az akció célja a határ menti térség destabilizálása és egy olyan információs helyzet előállítása volt, amit Ukrajna ellenségei propagandacélokra használhatnak fel.

Benics Márk
külföld

Itt az ukrán verzió: Sebestyén megszökött a kiképzésről, stressz miatt került a pszichiátriára és tüdőembóliában halt meg

A budapesti ukrán nagykövetség weboldalán jelent meg az ukrán hadsereg hivatalos közleménye annak a Sebestyén József nevű ukrajnai magyar férfinek a halálról, aki nem sokkal a bevonulás után halt meg.

Szily László
POLITIKA

Orbán nem óvatoskodott, tényként bemondta, hogy a kárpátaljai férfit agyonverték

Az ukrán hadsereg egészen mást mond, mint a család, Orbán viszont nem is próbált egyensúlyozni a péntek reggeli rádióinterjúban.

Windisch Judit
POLITIKA

Pont „beletenyerelt” a kormány és a propaganda abba, ami most az oroszok érdeke

A jó szándékú nézet a beletenyerelés, a kevésbé jó szándékú pedig az, hogy egyenesen az oroszok érdekét szolgálják azzal, amit Sebestyén József halála miatt művelnek. Ezt lehetett volna máshogy is intézni.

Windisch Judit
POLITIKA

Ilyen gyűlöletkampányt még a Fidesztől sem láttunk egy egész ország ellen

Háborúval és halállal régóta fenyeget Orbán Viktor, de most az arctalan fogalmak helyett egy egész országtól kell félni és gyűlölni a lakóit, mert rosszat akarnak nekünk. Ez a Fidesz üzenete és ajánlata tíz hónappal a választások előtt. Az ukrán EU-csatlakozással tényleg vannak problémák, de a valóság távol áll a Fidesz üzeneteitől.

Rovó Attila
belföld

Ukrán tisztviselőket tiltott ki a magyar kormány Sebestyén József halála miatt

Az ukrán szárazföldi haderő személyügyi főnökéről, a Nyugati Műveleti Parancsnokság parancsnokáról és a védelmi minisztérium mozgósításért felelős főosztályvezetőjéről van szó.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Minden bizonyíték nélkül kezdte kapásból ügynöközni és magyarul beszélőzni a kormánymédia az első embert, aki névvel nyilatkozott Sebestyén haláláról

Eddig arról volt szó, hogy minden magyar ember fontos Orbánéknak. Razsó Zoltán most megszólalt, erre megpróbálják megsemmisíteni és kizárni a magyarok köréből.

Szily László
POLITIKA

Szijjártó kezdeményezte, hogy az EU szankciós listára tegyen három ukrán katonai vezetőt

„Ukrajnában embervadászat zajlik az utcákon, ez ma már egy nemzetközileg elismert tény” – írta a külügyminiszter, ezúttal sem az orosz agresszorok háborús bűneire utalva.

Herczeg Márk
háború

Dnyipróban vették őrizetbe a csehországi és szlovákiai iskolai bombafenyegetések gyanúsítottját

A cseh hírszerzés szerint az elfogott ukrán állampolgár tevékenységét valószínűleg egy orosz szereplő finanszírozta. Az ügyről elsőként beszámoló szlovákok erre nem tértek ki.

Herczeg Márk
külföld

Felgyújtottak egy kárpátaljai templomot, Orbán a magyarokat ért fenyegetésről posztolt

Egyelőre nem tudni, kik gyújtogattak. Korábban több hasonló provokáció valamilyen módon az oroszokhoz kötődött.

Windisch Judit
POLITIKA

Rácz András: Egy másik férfiről készült felvételt is belevágtak abba a videóba, amin Orbán Viktor Sebestyén József haláláról beszél

A tisztázatlan körülmények között meghalt kárpátaljai férfit a miniszterelnök szerint agyonverték, de Orbánék videójában nem ő fekszik a kórházi ágyon.

Bábel Vilmos
POLITIKA