„Semmilyen hivatalos értesítést nem kaptunk arról, amit a Magyar Nemzet ma kora hajnalban megírt a Kneecap zenekar fellépésével kapcsolatban”
– ezt válaszolta kérdésünkre a Sziget sajtóirodája csütörtök délelőtt. Azután kerestük meg őket, hogy a kormánylap hivatalos megerősítés nélkül, saját forrásai alapján azt írta: a kormány kitiltja Magyarországról az ír rapbandát. Akik a Sziget egyik fellépői lennének (lettek volna?), de az elmúlt hetekben fellángolt a vita róluk, miután a 2023. októberi izraeli Nova Fesztiválon elkövetett terrortámadást éltették annak másnapján.
A Nemzet-cikk szerint a kormány antiszemita gyűlöletbeszéd miatt dönt (vagy döntött, ez nem derült ki a cikkből) a kitiltásról. Az ügyben kerestük a szervezők mellett a Kormányzati Tájékoztatási Központot és a Belügyminisztériumot is, tőlük egyelőre nem jött válasz. A cikk elején írt egy mondaton túl a Sziget sem reagált mást a megkeresésünkre, nem is kommentálták a kormánylap értesülését.
A Nagy-Britanniában kiemelkedően népszerű északír raptrió lett a Pussy Riot óta a legbotrányosabb együttes. A Kneecap kezdettől fogva épít a provokációra, sokak szerint mostanában túl messzire ment, és vezető brit politikusok is kikeltek az együttes ellen, miután a koncertjükön a Hamászt és a Hezbollahot éltették, illetve brit konzervatív képviselők halálát kívánták. A botrány kirobbanása után közleményt adtak ki arról, hogy nem támogatják és sosem támogatták a Hamászt vagy a Hezbollahot.
Ehhez képest az együttes a Hamász 2023. október 8-i mészárlásának másnapján, még az izraeli offenzíva előtt kiállt a „palesztinok küzdelme” mellett:
A zenekart idén kitiltották a legnagyobb németországi fesztiválokról, májusban az egyik tagot terrorcselekményekkel is megvádolták. A fellépésük ellen Magyarországon 137 liberális értelmiségi tiltakozott petícióban, amit a III. kerületi önkormányzat is támogatott.
A magyar kormány július elején tette meg az első politikai lépést a Sziget-fellépésük ügyében, Bóka János miniszter azt mondta: személyesen tárgyalt a Sziget főszervezőjével és „felelősségteljes döntést” vár az ügyben. A Sziget úgy döntött, hogy felléphetnek az ír rapperek, a kormány vélhetően emiatt döntött a kitiltásról – ha nem téves a kormánylap értesülése.
Antiszemita gyűlöletbeszéd miatt, miután a zenekar többször éltette a 2023. októberi izraeli Hamász-terrortámadást.
Az ír Kneecap úgy lett rendkívül sikeres, hogy kezdettől fogva tudatosan épített a provokációra. Most viszont úgy tűnik, túl messzire mentek, és sorban mondják vissza a koncertjeiket. Mi lesz az idei Szigetre bejelentett fellépésükkel?
Már a londoni rendőrség terrorellenes egysége is nyomoz ellenük.
Az észak-írországi rapperek a Coachella fesztiválon palesztinpárti üzeneteket skandáltattak a közönséggel.
Az együttes tagadja, hogy bűncselekményt követett volna el.
„A Nova Fesztiválon elkövetett barbár erőszakot a Kneecap zenekar már a tömegmészárlás másnapján éltetni kezdte és azóta is folytatja.”
A zenekar durván antiszemita megnyilvánulásai miatt.
Nemzetközi kultúrkampf a legnagyobb magyar fesztiválon: a szélsőjobbos izraeli kormány nyomása az egyik oldalon, a botrányhős ír rapperekkel esetleg szolidaritást vállaló fellépők/fesztiválozók a másik oldalon. A szervezők szerint nincs jó válasz.