Este fellépett az erdélyi Tusványos fesztiválon a Margaret Island, és a feloszlása előtti egyik utolsó koncertjét adó zenekar koncertjén az énekes, Lábas Viki egy kis szivárványos (pontosabban egy Progress Pride) zászlót lengetett a színpadon – írta meg a Telex, aminek az olvasói videója az Engedd, hogy szabad legyek című dal közben készült:
A lapnak Lábas Viki azt mondta, „szeretni csak szabadon lehet”, a zenekar menedzsere, Ligeti Szilvia pedig azt mondta, a Margaret Island több koncertjén is előkerült már a szivárványos zászló, például a Budapest Parkban is.
Romániában egyébként nem hoztak olyan, homofób törvényt, aminek az értelmében tilos lenne az ilyesmi, szemben az Orbán-rendszerrel, ami szerint a zászló felmutatásával homoszexuális propagandát folytatva árthat az ember a gyerekek egészségének. Más kérdés, hogy ezt semmivel nem tudják alátámasztani, ráadásul Magyarországon hiába tilos a Pride is, több 100 ezer ember ment el rá így is.
A háborúról, a Pride betiltásáról, az MNB alapítványairól és Donald Trump elnökségéről kérdeztük a Miniszterelnökséget vezető minisztert a Kormányinfón.
Az idei Budapest Pride történelmi jelentőségű esemény volt, és egyben szeg a lejárt szavatosságú rendszer koporsójában. A minden várakozást felülmúlóan nagy tömeg joggal lehet büszke arra, hogy nevetségessé tette fél év szabadságellenes erőlködését.
Szétfutottak az álmaik és a jövőképük.