Az Egyesült Államok, Kína és Malajzia – amely jelenleg az ASEAN regionális szövetség elnöki tisztét tölti be – felajánlották, hogy közvetítőként segítik a párbeszédet. Bangkok azonban továbbra is kétoldalú megoldást keres – közölte Nikorndej Balankura, a thaiföldi külügyminisztérium szóvivője a Reutersszel. „Úgy gondoljuk, egyelőre nincs szükség harmadik fél általi közvetítésre. Kitartunk amellett, hogy a kétoldalú mechanizmus a legjobb kiút ebből a helyzetből. Ez két ország közötti konfrontáció” ” – mondta Nikorndej az interjúban.
A kambodzsai kormány egyelőre nem reagált a Reuters megkeresésére. Hun Manet miniszterelnök csütörtökön az ENSZ Biztonsági Tanácsát kérte fel, hogy tartson ülést az ügyben, elítélve azt, amit ő „provokálatlan és előre megtervezett katonai agressziónak” nevezett Thaiföld részéről. A Biztonsági Tanács közölte, hogy pénteken zárt ajtók mögötti megbeszélést tartanak az esetről. Anwar Ibrahim malajziai miniszterelnök, az ASEAN tíztagú szövetségének soros elnöke csütörtökön közölte, hogy beszélt mindkét ország vezetőjével, és békés megoldásra szólította fel őket.
Pénteken már nehéztüzérséggel és rakétákkal is lőtte egymást a két ország. A halálos áldozatok száma Thaiföldön 16, a sérülteké 46, a határvidéket pedig több mint 130 ezer menekültnek kellett elhagynia.
A mostani konfliktus közvetlen előzménye, hogy Thaiföld szerdán késő este visszahívta kambodzsai nagykövetét, és közölte, hogy kiutasítja Kambodzsa bangkoki követét, miután egy héten belül egy második thaiföldi katona is súlyos sérülést szenvedett egy akna miatt, amelyet Bangkok szerint nemrég helyeztek el a vitatott területen. A thaiföldi hadsereg tájékoztatása szerint katonáik olyan ösvényen járőröztek, amelyet a két ország korábbi megállapodásai értelmében biztonságosnak minősítettek. A robbanóeszköz orosz gyártmányú volt, és nem olyan típus, amelyet a thai hadsereg használ, tették hozzá.
Kambodzsa visszautasította a vádakat, amelyeket „megalapozatlan állításoknak” nevezett. A kambodzsai védelmi minisztérium szóvivője szerint a robbanás kambodzsai területen történt, és valójában Thaiföld sértette meg a közös járőrútvonalak használatáról szóló, 2000-ben kötött megállapodást. A kambodzsai fél arra is emlékeztet, hogy az ország számos pontján továbbra is nagy számban találhatók fel nem robbant taposóaknák és egyéb hadianyagok a polgárháborús időszak örökségeként.