Az Akadémia Dolgozók Fóruma egy Facebook-posztban hívja fel a figyelmet arra, hogy a HUN-REN (vagyis az MTA-ról leválasztott Magyar Kutatási Hálózat) vezérigazgatója, Jakab Roland nem csak beült egy nyíltan politikai szervezetbe, Orbán Viktor Digitális Polgári Körébe, de olyan emberek veszik ott körül, mint a kutatóhálózatot nyíltan támadó Schmidt Mária és Lánczi András.
Ahogy arról mi is beszámoltunk, Orbán Viktor Tusványoson bejelentette, hogy elindult a digitális polgári köre, amelynek honlapján a tagok között van:
Júniusban döntöttek arról, hogy a magyar tudományos élet legfontosabb intézményhálózatáról leválasztják a humán tudományágakat képviselő négy nagy kutató intézetet. Bár korábban többször is azt ígérték, hogy a kutatóhálózat egyben marad azután is, hogy széleskörű tiltakozások dacára azt 2019-ben leválasztották a Magyar Tudományos Akadémiáról, a kutatók akaratát semmibe véve azt mégis szétszedik, és a négy intézetet a szintén rossz anyagi helyzetben lévő ELTE-nek adják át. Az előtte levő hetekben kormányközeli hecckampány indult az MTA, illetve a bölcsészet- és társadalomtudományok ellen, ennek volt részese Schmidt Mária és Lánczi András is.
Botrányos ülésen döntöttek pénteken a humán kutatóközpontok átadásáról. Volt, akire ülés közben gyakoroltak nyomást a munkahelyéről, hogy eszébe se jusson nem az elvárás szerint szavazni.
Dopeman, Schmidt Mária és Rákay Philip is csatlakozott a miniszterelnök digitális polgári köréhez. Az adatkezelést Partos Bence cége végzi.
A dokumentum szerint a miniszternek befolyása lehet a választás időpontjának meghatározására, és többek közt kiderül belőle, mikor lesz a kötcsei piknik és a Békemenet.
Schmidt Mária, Lánczi, és a visszadobott disszertációja miatt sértett közgazdász áll az MTA elleni támadások mögött. Mi értelme megint nekimenni a már többször lenyomott MTA-nak?