Akárhogy rakom otthon össze az alkatrészeket, mindig tank lesz belőle.

A babakocsitól biciklin át hűtőszekrényig sok verzióban ismert szovjet vicc Orbán tusványosi előadásaira, az azokban előadott világmegfejtéseire, magyarságsors-magyarázataira is ráhúzható. A kormányfő egyik évben innen, másik évben onnan közelíti a témát, egyik évben ez az aktuális kül- és belpolitikai apropó, másik évben az, de a végére mindig ugyanaz jön ki: Orbán egyre hosszabb és egyre nehezebben követhető nagyívű eszmefuttatásokban képzi ki ideológiailag a hallgatóságát arról, hogy miért kell távolodni a nyugati eszméktől, és azzal a lendülettel belecsúszni egy nemzeti szuverenista mázzal leöntött jobboldali autokráciába.

Szerinte

1. a világ átrendeződőben, nagy változások jönnek. A Nyugat hanyatlik és saját dogmáinak foglya, az EU liberális bürokrata elitje diktál
2. ő azonban nem fél a saját útját járni, a nemzet érdekében szembemenni mindenkivel, akivel kell, akármennyire is támadják érte.

Nagyjából ez minden egyes tusványosi beszéd gerince, ezt díszíti fel különbözőképpen Orbán, mint egy karácsonyfát, gyakran egy-egy frappánsnak szánt, új kulcskifejezést is bedobva az illiberalizmustól a magyar országon át a kevert fajúig, amin aztán lehet nyammogni.

Mindez természetesen belpolitikai síkon is értelmezhető: rá kell szavazni, különben a brüsszeli liberális elit bedarálja Magyarországot, és minimum nemzethalál jön. Ő a támadás alatt álló, a népét a veszélyektől megvédő vezető.