A nemrég hatályba lépett önazonossági törvény nyomán a Borsod megyei Mezőkeresztes már július közepén elfogadta azt a saját helyi rendeletét, amellyel kizárta a lakosokat az elővásárlási jogból, és kimondta: azzal csak az önkormányzat élhet. A helyi önazonossági rendelet azonban lehet, hogy a hó végét sem fogja megérni.
A Roma Sajtóközpont most azt írja a térség fideszes parlamenti képviselőjével, Tállai Andrással, valamint Majoros János polgármesterrel készült rövid videóinterjúik nyomán, hogy a település a kormányhivatallal egyeztetve törvényességi szempontból felülvizsgálja a rendeletet, a jövő héten rendkívüli képviselő-testületi ülést tartanak emiatt.
Az önazonossági törvény azt tenné lehetővé, hogy egy település önkormányzata elővételi joggal élhessen egy-egy eladó ingatlan esetén, ezzel tartva féken – például a fővárosi agglomerációban, más nagyobb városok térségében vagy egyéb, a beköltözők által népszerű területen, mint például a Balaton térsége – a népesség további növekedését. Csakhogy Mezőkeresztesen csökken a lakosok száma, tehát ott nyilvánvalóan nem a túlnépesedés miatt élhetetlenné váló település problémáját akarták megoldani.
Mint a napokban készült helyszíni riportunkból is kiderül, a település legtöbb lakójának a romák jutottak eszébe, ahogy egyikük mondta: „Nem biztos, hogy 100 százalékban a romákra utazik a rendelet, de végre elkezdik szelektálni, hogy ki jöhet be Mezőkeresztesre”. Igaz, Majoros polgármester a kérdésünkre azt felelte, hogy ez a rendelet „nincs senki ellen”, az RSK által készített összeállításban megkérdezettek között „konszenzus volt abban, hogy a település minden lehetséges eszközzel igyekszik megszabadulni a roma lakosoktól, és ebben a rendelet csak egy eszköz”.
Az önkormányzat céljai között szerepel a közösségi értékek megőrzése és a spekulatív célú ingatlanfelvásárlás visszaszorítása is.
Majoros János polgármester állítja, hogy senki ellen nem szól a rendeletük, háromból három mezőkeresztesi mégis a romákra utalgatva beszélt az új önkormányzati szabályról. A példa ragadós, egy újabb BAZ megyei és egy Pest megyei településen is megalkották azt.