Nem számítottak a győzelemre – mondta az RTL Híradónak a Vörösmarty Mihály Gimnázium tanára, Törökné Pethő Erzsébet, miután a másodfokú bíróság jogerősen kimondta: jogszerűtlen volt az ő és az Eötvös József Gimnázium egyik tanárának, Kapin Lillának az elbocsátása.
A Belső-Pesti Tankerület polgári engedetlenség miatt küldte el őket három éve, a pedagógusok szerint igazságtalanul. A két tanár pere 2023 márciusában kezdődött, első fokon elveszítették a munkaügyi pert, de most arra kötelezték az intézményt, hogy fizessen a kirúgott tanároknak – akiket a TASZ képviselt – távolléti díjat és végkielégítést, és állja a per költségeit is.
A tanárok az elsőfokú ítélet elleni fellebbezésükben arra hivatkoztak, hogy a bíróság több helyen pontatlan, téves megállapításokat tett, és emiatt téves jogi következtetéseket vont le. Szerintük nem követtek el a tanárok jelentős kötelezettségszegést, előre szóltak az iskolának, ráadásul méltányolható okuk volt: a véleménynyilvánítási jogukkal éltek – tehát a kirúgásuk nem volt szükséges és arányos.
A másodfokú ítélet szerint a tanárok sztrájkja nem öncélú tiltakozás, hanem őszinte, jobbító szándékból fakadó cselekedet volt, az oktatás helyzetének javítása és a diákok érdekeinek képviselete vezérelte őket, a Fővárosi Ítélőtábla szerint a tanárok munkamegtagadása egy erkölcsi kiállás volt a meghirdetett célok mellett – írja a Telex.