Térbe vágott seb emlékeztet majd a nyilas terror Liszt Ferenc téri áldozataira

Budapest

Emlékhelyet alakít ki a Liszt Ferenc téren a terézvárosi önkormányzat annak a több száz áldozatnak, akiket a nyilas uralom idején a téren megöltek és tömegsírba temettek, írják közleményükben. A téren átfutó fekete törésnyomok mutatják majd azokat a helyeket, ahonnan az áldozatokat elhurcolták, a holttesteket eltemették. A készülő műről így fog majd kinézni:

A Hasadás című emlékmű a Liszt Ferenc téren.
Fotó: INDIVIDIN Stúdió

A Liszt Ferenc téren a terézvárosi, tágabban pedig a budapesti zsidóság ellen elkövetett embertelenségek egyik legaljasabb esete történt 1945. január 10-én. Lényegében sortűzzel végezték ki a közeli nyilas és védett házakból oda hurcolt zsidó emberek százait, majd ott tették tömegsírba őket munkaszolgálatosokkal és a környékbeli lakókkal. A tömegsírban később közel 500 halottat találtak, egy 1977-es újságcikk szerint a nyilas kormány időszakában a Liszt Ferenc téren a „Dunán kívül, itt volt Budapest legnagyobb tömegsírja”.

A Hasadás című emlékmű a Liszt Ferenc téren.
Fotó: INDIVIDIN Stúdió

A készülő emlékműről Soproni Tamás polgármester így fogalmazott: „A múlt feltárásában Katona Csaba történész volt segítségünkre, az emlékhely létrehozását pedig lakossági kezdeményezésre indítottuk el, ugyanis most még élnek szemtanúk, akik emlékeznek arra, mi történt Terézvárosban, a Jókai utcai védett házakban, a Liszt Ferenc téren a nyilas terrorban. Nekünk ezt az emlékezetet védenünk, ápolnunk kell, hogy ami történt, örök tanulságul szolgáljon.”

A 14 beérkezett pályaműből a Hasadás című munkával az INDIVIDIN Stúdió KFt. nyert, a kivitelezést is ők végzik majd.