Békevédők 2025 fantázianév alatt került sor az első kínai-szerb hadgyakorlatra, amin Szerbia részvétele több okból is üzenetértékű volt: a NATO Békepartnerségének tagjaként és az EU-tagjelöltként látványos jelzést küldött a nyugati partnereinek, hogy a katonai szektorban is megerősített együttműködést tervez folytatni Pekinggel. Üzenet ez Oroszországnak is, akinek helyét Kína Szerbiában, tágabban pedig a nyugat-balkáni térségben lassan, csendesen, de határozottan veszi át – Belgrád kifejezett örömére.

Hogyan alakul jelenleg az orosz és kínai befolyásszerzés Szerbiában és elértünk-e már arra a pontra, amikor Moszkva és Peking térnyerési kísérletei egymásba ütköztek?

A régi ismerős és a szimpatikus ismeretlen

A klasszikus állítás még ma is igaz: a Balkán továbbra is a geopolitikai játszmák színtere; olyan térség, ahol a nagy- és regionális hatalmak politikai, gazdasági, katonai és társadalmi befolyásukat próbálják kiszélesíteni, ezzel párhuzamosan pedig visszaszorítani mások hasonló törekvéseit. Az Egyesült Államok, az EU, Törökország és az Öböl-menti országok mellett Oroszország és Kína azok, akik igazi spílernek számítanak ebben a játszmában. Az egymáson taposó, átgázoló játékosok sokasága pedig mindent megbonyolít.

Oroszország a „legrégebbi ismerős” a Balkánon, és éppen ez adja legerősebb ütőkártyáját. A történelmi kapcsolatokra, a közös szláv nyelvre, kultúrára és ortodox vallásra hivatkozva számos ajtó nyílt ki Moszkva előtt. A legtöbb térségbeli ország (különösen Szerbia, Bosznia-Hercegovina és Észak-Macedónia) energiafüggősége Oroszország irányába, az ingatlanbizniszben betöltött szerepe, valamint a formális-informális titkosszolgálati csatornákba való beágyazottsága a mindenkori orosz vezetésnek megfelelő nyomásgyakorlási eszközt biztosít a helyi elitekkel szemben.

Oroszországgal ellentétben Kína csak az utóbbi 10-15 évben vált ismertté a Balkánon és továbbra is sok mítosz övezi érdekeltségének okait. Sikere éppen abban rejlik, hogy keveset tudunk Pekingről, de egy dolog biztos: van pénze, amit szívesen hitelez és kölcsönöz. Kína a Balkánon számos gigaberuházásban érdekelt, legyen az bányászat, infrastruktúrafejlesztés vagy autó- és akkumulátorgyártás, de az ún. vakcinadiplomáciája is nagy sikert aratott a térségben. (A kínai hitelekkel viszont érdemes vigyázni, előfordult ugyanis már a térségben kellemetlen adósság-csapda, pár éve Montenegró esetében.)

Persze a külső hatalmak térnyerése csak akkor lehet sikeres, ha erre a helyi társadalmak és politikai elitek részéről is nyitottság mutatkozik. A helyi politikusok nagyon szeretik az „ingyen pénzt”, különösen, ha a megállapodások zárt ajtók mögött, évtizedekre titkosított dokumentumokkal (vagy egyszerűen papírmunka nélkül) köttetnek, illetve ha még nekik is jut abból valamennyi. Oroszország, de még inkább Kína nagyon ügyes ebben a játékban, illetve abban is, hogy miképpen befolyásolják a társadalmat dezinformációs, sokesetben nyugatellenes kampányaikkal. Ennek hatására pedig úgy tűnhet, hogy a keleti kereslet megtalálta a balkáni kínálatot – vagy éppen fordítva: a legtöbb balkáni nép szemében (kivétel ez alól az albánok és a bosnyákok) népszerűek a keleti hatalmak, így annyira nincs a politikusoknak sem ellenére, ha Moszkvával vagy Pekinggel kell mélyíteniük kapcsolataikat. Különösen igaz ez Szerbiára.

Stratégiai egyensúlyozás szerb módra

Boris Tadić egykori szerb elnök volt az, aki meghirdette országa négypilléres külpolitikáját, amit az utóbbi másfél évtizedben Aleksandar Vučić jelenlegi államfő fejlesztett tökéletesre. Ez alapján Szerbiának mindegyik hatalmi pólussal – az Egyesült Államokkal, az EU-val, Oroszországgal és Kínával – jó kapcsolatok elmélyítésére kell törekednie, aminek célja az, hogy az ország a lehető legtöbb hasznot tudja húzni a nagyhatalmi rivalizálásból anélkül, hogy bármelyik oldal mellett is elköteleződne. 2007-ben a szerb törvényhozás pedig az ország katonai semlegességéről is elfogadott egy határozatot; ennek értelmében Szerbia nem csatlakozik egy katonai szövetséghez sem, de nem zárja ki az azokkal való technikai vagy szakpolitikai, nem intézményesített együttműködést. Így eshet meg az, hogy Szerbia a NATO Békepartnerségének a tagja, miközben az Oroszország nevével fémjelzett Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezete Parlamenti Közgyűlésében megfigyelői státusszal rendelkezik, idén pedig már Kínával folytat hadgyakorlatot.

A szerb külpolitika egyik kulcsa a stratégiai egyensúlyozás, Szerbiában az orosz és kínai érdekeltségek is kibontakozhatnak anélkül, hogy bármiféle érdekütközés lenne a keleti hatalmak között. Egyelőre közvetlen rivalizálás nincs Moszkva és Peking között; inkább úgy tűnik, hogy ők már „felosztották a piacot” egymás között a saját érdekeik, lehetőségeik és erősségeik mentén. Amíg Oroszország az energetikán (a Gazprom többségi tulajdonában álló, amerikai szankciókkal sújtott NIS olajvállalaton), a médián (a Szputnyik és Russia Today szerb nyelven is elérhető) és az egyházon keresztül tud hatásos lenni, addig Kína hagyományosan a gazdasági vonalon nyomul. Erre jó példa a Budapest-Belgrád vasútvonal felújítása, vagy az, hogy Szerbia három legnagyobb exportőr-vállalata kínai, 2024-ben a két ország között átfogó stratégiai együttműködés, beleértve szabadkereskedelmi megállapodás is létrejött. Kína pedig továbbra is felszálló ágban van, Oroszországról viszont ez még a közepesnél is kevésbé mondható el.