Pert vesztett a BKK, marad a 200 milliós bírság a busztender miatt

Budapest

Az egyik busztender miatt vesztett a BKK a bíróságon - derült ki Vitézy Dávid és Szentkirályi Alexandra posztjaiból.

A Podmaniczky Mozgalom vezetője, Vitézy Dávid arról írt, most már bírósági ítélet mondja ki, hogy Draskovics Tibor és Walter Katalin vezetésével a BKK törvényellenes és versenykorlátozó módon folytatott le egy soktízmilliárdos busztendert.

A poszt szerint ugyanis a bíróság helyben hagyta a Közbeszerzési Döntőbizottság 200 millió forintos bírságát és 4 millió forint perköltség kifizetését is elrendelte. A bíróság minden ponton igazat adott a Közbeszerzési Döntőbizottságnak, és megállapította, a BKK eljárása alapjaiban sértette meg a tiszta versenyt, a közbeszerzési törvény szabályait és a jogszerű eljárás követelményeit - írta Vitézy.

A politikus ismét átfogó vizsgálatot sürgetett a BKK-nál, hogy kiderüljön, kik működtek közre a törvénytelen beszerzési döntésekben, és hogy be tudják-e hajtani a 200 milliós kárt a felelősökön. Szerinte Karácsonynak ideje lenne elszámolnia a Főváros törvényes működésével a bírósági döntés után.

Képünk illusztráció
Fotó: Adonyi Gábor/Pexels

A Fidesz fővárosi frakcióvezetője, Szentkirályi Alexandra szerint botrányos a történet, ráadásul fut egy másik, hasonló tárgyú per is, ahol 300 millió forint a tét. Szerinte Karácsonyék „magasról tesznek a törvényekre”, mert azt gondolják, bármit megtehetnek, utána pedig maximum eljátsszák az áldozat szerepét.

A bírósági ítéletre Karácsony Gergely nem reagál, ezt majd a BKK teszi meg.

Mi ez az ügy?

A Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB) tavaly júliusban szabott ki 200 milliós büntetést a BKK-ra a busztender miatt. A BKK akkor azt írta, a megállapításokat megalapozatlannak tartja, és értetlenül áll a döntés előtt, hiszen 2013 óta hasonlóan zajlik a közbeszerzési eljárás.

Közleményük szerint a KDB úgy marasztalta el őket, hogy az eljárás során nyilatkozattételre felkért minden érdekelt biztosítottnak látta az esélyegyenlőséget és a verseny tisztaságát.

2023-ban több tendert is kiírt a BKK, a KDB döntése az 50 dízel autóbusz üzemeltetésére kiírt pályázatot érintette. A tárgyalásos, kétfordulós eljárásban öten jelentkeztek, de csak három pályázó tett végső ajánlatot, majd az előzetes vitarendezési és hiánypótlási eljárások után az ArrivaBus Kft. lett a győztes, amellyel korábban is szerződésben állt a főváros.

Az eljárásban részt vevő egyik pályázó élt előzetes vitarendezési kérelemmel, majd miután azt elutasították, a KDB-hez fordult, vitatva a BKK döntését.

A BKK akkori közleménye szerint “a KDB a jogorvoslati kérelmet érdemben nem vizsgálta, azonban az eljárást hivatalból kiterjesztette senki által sem vitatott kérdésekre is.”

Ennek alapján jutott arra a következtetésre, hogy a BKK megsértette a közbeszerzésről szóló törvényt.

A BKK ezután bírósághoz fordult, most pedig vesztett.