„Ez bizony egy luxuskastély” – Hatvanpusztán tüntetett Hadházy Ákos

POLITIKA

Az Orbán család hatvanpusztai birtoka elé szervezett szombatra tüntetést Hadházy Ákos. A független országgyűlési képviselő a gyülekezési törvény módosítása, és az átláthatóságinak nevezett nagytakarítási törvényjavaslat ellen tiltakozik. Eddig ezekért Budapesten demonstrált, heteken keresztül.

A helyszínen több százan gyűltek össze, Hadházy becslése szerint lehettek kétezren is. Többször felzúgott a mocskos Fidesz és az Orbán, takarodj.

A birtokra létráról és egy emelődarus autóról is be lehetett nézni, a daruskocsit azonban a rendőrök távozásra szólították fel közlekedésbiztonsági, majd munkavédelmi okokkal magyarázva. A létrák, amint azt a rájuk kitett papír hirdette, „mobil kilátók” voltak, 0 forint uniós támogatással, a projekt azonosítójában ott volt az O1G is.

Fotó: Windisch Judit

Fél ötkor kezdődtek a beszédek

Négy óra körül már el kellett volna kezdődnie Hadházy Ákos beszédének, de a tömeg szét volt szóródva, és ő is a távolabb felállított létráknál volt.

Amikor elindult vissza a főbejárathoz beszédet tartani, arra biztatta az embereket, hogy maradjanak ott nyugodtan, mert „úgysem a beszéd a lényeg, hanem ami a létrákról látható.”

Végül fél ötkor beszélt először a képviselő, de akkor még csak a nap programját ismertette, többek között azt, hogy szeretnék a területet körbejárni, és hogy az már nem politikai gyűlés lesz, mert azt nem lehet magánterületen tartani, „túrázni viszont bárhol lehet”, például megnézni a zebrákat, bölényeket és antilopokat; „Anti-lop”, szótagolta hangsúlyosan. A létrákat elmagyarázta: a hatvanpusztai birtok környékén az elmúlt hetekben valakik magas mobilkerítéseket húztak fel, ezért volt ezekre szükség.

Fotó: Bankó Gábor

Hadházy bevezetőjét két rövid beszéd követte. Bíró Dénes dramaturg, slammer arról beszélt, hogy Orbán a leghazugabb magyar, Hatvanpuszta pedig szimbólum, jelkép. Jelkép az is, hogy kiszúrják annak a kerekét, aki idejön, hogy fekete fóliával takarják el a birtokot, hogy „ne lássuk azt, amit látnunk kellene”, majd a fővárost sújtó sarcokról beszélt.

Fotó: Bankó Gábor

Hadházy azzal kezdte a beszédét: ez egy folytatása a technofasizmus elleni keddi és egyéb tüntetéseknek, de van még egy aktualitása, méghozzá az, amit Orbán mert mondani, miszerint ez nem egy luxuskastély, hanem félkész mezőgazdasági épület. Szerinte most mindenkinek lehetősége van meggyőződni a saját szemével arról, hogy tényleg mezőgazdasági épület áll-e a birtokon, vagy inkább kastély.

Fotó: Bankó Gábor

Azt tanácsolta a jelenlévőknek, hogy a beszéde közben is használják a mobilkilátónak nevezett létrát, és nézzenek be a birtokra. Korábban nem kellett volna ilyen eszköz, de mostanra felhúztak erős, magas kerítéseket, hogy eltakarják, ami benn van. A beszédében többek között a cinikusan átláthatóságinak nevezett nagytakarítási törvény visszavonását követelte, valamint azt, hogy a kormány álljon el a technofasizmust szolgáló további intézkedésektől.

Arról is beszél, hogy abban az interjúban, amiben Orbán ezt a birtokot félkész mezőgazdasági létesítménynek hazudta, a miniszterelnöknek más hazugságai is voltak, így például az, hogy szerinte Hadházy hazudik és ijesztget, amikor a választás elcsalását emlegeti. Azt mondja erre, hogy ő valóban ijesztgetni akar, de nem az embereket, hanem Orbánt és a hatalmat. Szerinte ez az ijesztgetés sikerült is, hiszen még nem merték megszavazni a nagytakarítási törvényt, illetve nem vetették be a Pride-on az arcfelismerő kamerákat. A tömeg azt skandálta a beszéde közben többször is: „nem hagyjuk abba”, illetve többször belekezdtek a mocskos fideszezésbe is.

Fotó: Bankó Gábor

Aki azt hiszi, hogy Orbán nem képes bármire, arról nem tudja, hogy hol élt az elmúlt tizenöt évben. Az is csak a miniszterelnök személyes döntésén múlik majd, hogy Karácsony Gergely ügye eljut-e a vádemelésig. Szerinte az, hogy Orbán belebegtette: meg fogják szavazni a nagytakarítási törvényt, azt mutatja, hogy folytatni kell a tiltakozást, „meg kell tartani a parazsat, mert ha van parázs, meggondolják, öntsenek-e rá olajat”.

Arról is beszélt, hogy kemény ősz lesz, nagyon kemény. Logikus lett volna az októberi előrehozott választás, amit cáfolt Orbán. Hadházy szerint ez jó hír, mert azt jelenti, hogy tudják, az eddigi szintű csalásokkal októberben veszítenének. De rossz hír is, mert Orbánék így folytatni tudják a demokrácia lebontását, rombolását; „elképzelhetetlen, mi jön még” – mondta.

Arról is beszélt, hogy a független orosz újságírók körberöhögték ezt a birtokot, hogy ez semmi, falusi bódé, mire ő azt mondta, ez egy kis ország, nekünk ennyi jutott.

Fotó: Bankó Gábor

A tüntetőknek hosszan beszélt arról, mi épült a birtokon. „Ez az épület, ami egykor József nádoré volt, 150 évig érintetlenül megmaradt, műemlék volt” – mondta –, addig, „amíg nem jött ez a kimosakodott tolvaj, és földig nem rombolták az épületeket”. Most a föld alatt is építkeztek, ahol mélygarázs és hűtőterem is van.

A belső képek szerint luxuskúria ez a hely, egy rendkívül díszes kályháról látott fotót, illetve egy nagy antik álló óráról, és olyan intarizás parkettáról, amilyet még életében nem látott.

Arról is beszélt, az építkezések a választások előtt mindig lelassultak, aztán felgyorsultak.

A „luxuskastélyt” egy bunkó újgazdag stílusában készült épületnek nevezte, és többször is lebunkózta a miniszterelnököt, például azért, mert lebontották a műemlék épületeket, amelyeknek még a szerkezete is különleges volt.

Fotó: Bankó Gábor

Arról is beszélt, hogyan került az ingatlan az Orbán család tulajdonába, és hogyan bukkant fel az ügyletben Mészáros Lőrinc is. A birtokot Orbán Viktor apja, vagyis annak a cége vette meg, akkor újra felújították az egészet, ez 2010 körül volt. Szerinte ez lehet a legfontosabb banánhéj: Orbán apjának nevén volt a terület, de Mészárosnak adta bérbe évi 15 millióért. Tíz év alatt kifizette Mészáros, amibe ez került Orbán apjának, és nem adott érte semmit, Hadházy szerint ez egyértelmű megvesztegetés, ami még nem évült el.

Arra, hogy Orbán azt mondja, ehhez a birtokhoz neki semmi köze, Hadházy úgy reagált, hogy Orbán apjának kőbányája 20-40 százalékos haszonkulccsal dolgozik, miközben más bányák csak 3-4 százalékos haszonnal tudnak dolgozni. Orbán apja ráadásul nemcsak drágábban adhatja a követ, arra is van bizonyíték, hogy az állami építkezésre is viszik azt, amit nála kitermelnek. „Vagyis állami pénzekből és túlárazott állami beruházásból van ez a beruházás” – mondta a politikus.

Többször beszélt a birtok közelében élő állatokról - zebrákról, bölényekről és antilopokról is -, amelyeket szerinte mostanra elzártak, így nem lehet majd látni azokat. Úgy tudja, 60 állat érkezett nemrég, az egyik antilop pedig megellett.

A beszéde végén Hadházy bejelentette: szeptember 2-ra hirdeti meg a következő nagygyűlését a Ferenciek terére, de lehet, hogy hamarabb is találkoznak, mert néhány diák minden keddre hirdet tüntetéseket. Végül egyperces néma megemlékezés volt Ferenczi Krisztinára és Váradi Andrásra, majd elindult a túra.

Hadházy azt mondta, érezzék jól magukat, ez az önök pénzéből épült.

Fotó: Bankó Gábor
Fotó: Bankó Gábor

Egy jó órát tartott a séta a főút felé, Hadházy több helyen megállt és megint elmondta, mi látható. A legjobb rálátást sajnálatára elzárták a rendőrök, de ezért magát hibáztatta, ugyanis a tüntetés bejelentésekor szólt, hogy körbe is sétálnák a birtokot. A rendőrök arra hivatkozva zárták le az egyik merőleges földutat, hogy az Mészáros Lőrinc fiának tulajdonában van.

Hadházy arra biztatta az embereket, hogy jöjjenek vissza máskor, de lehetőleg hármasával, hogy valaki tudja őrizni az autót.

A 444-nek azt mondta, ősszel újra eljönnek Hatvanpusztára, akkor ugyanis lombok nélkül több minden látszik az épületekből.

A tüntetés előtt több meglepetés is érte, például, hogy a birtokhoz vezető földút is le volt zárva, ezért kellett megállniuk az autóknak a főút mentén. A rendőrök arra hivatkozva nem engedték be a kocsikat, hogy majd a tüntetőket szállító buszok be tudjanak jönni, de végül azokat sem engedték be.

Szerinte az is nagyon árulkodó, hogy a tüntetés előtt így körbeponyvázták és lezárták a bejáratok előtti részeket.

„Ha ez egy mezőgazdasági épület lenne, meg nem akarnának takargatni dolgokat.”

Hadházy elmondta, az emelős kocsi a szervezői autó volt, az azért mehetett be gond nélkül, de egy idő után a rendőrök megakadályozták, hogy az emelőkosárból bárki benézzen Hatvanpusztára. Egy tüntető közben jelezte, hogy légtérzár is volt, ő nem kapott engedélyt arra, hogy drónozzon Hatvanpuszta felett.

A tömeggel elégedett volt, kicsit tartott attól, hogy visszatartja majd az embereket az, hogy az ő kocsijának kerekeit a héten kiszúrták, de úgy tűnik, az csak promózta az eseményt.

„Ez egy fontos üzenet egyébként, hogy ezzel nem megfélemlítették az embereket, hanem inkább eljöttek, és ez nagyon kellemetlen lehet az Orbánnak. Talán ez a legkellemetlenebb.”

A tüntetők közül 6 után sokan elindultak haza, a buszok is fél 7 körül hagyták el a helyszínt. Volt, aki Miskolcról érkezett, más biciklivel jött Budapestről. Hadházy 7 után is a helyszínen volt még, akkor értek oda a tüntetőkkel, ahol az állatokat tartják, de távcsőről láttak egy antilopot, és beszámolója szerint kvaddal kergetik az antilopokat. Azt a területet is rendőrök őrizték.

Így kezdődött a tünetés

Hatvanpusztától kb. 2 kilométerre állt a kocsisor Etyek felől, az út mellett is álltak már rendőrök, és egy rendőrségi kisbusz haladt szembe a forgalommal. Egy ponttól munkatársunkat sem engedték tovább autóval, mindenkinek gyalogolnia kellett. Útközben több helyről fel-felcsendült a „mocskos Fidesz” rigmus.

Fotó: Windisch Judit
Fotó: Windisch Judit

A Kontroll helyszíni élő közvetítésén négy óra előtt tíz perccel az látható, hogy egy fideszes szimpatizáns vitatkozik a helyszínen megjelenő tüntetőkkel, többek között azt kifogásolva, hogy miért támadják a miniszterelnök családját, „te hogy viselnéd, ha a te apád házához is odamennének tüntetni?”, kérdezte az egyiküket.

A helyszínre érkező munkatársunk azt jelentette, hogy nagyon sokan vannak molinókkal, táblákkal, de azt közölték a résztvevőkkel, hogy nem lehet molinókat akasztani a kerítésre. Itt a mocskosfideszezés többször is az „utcára nyílik a kocsmaajtó, kihallatszik belőle a” felütéssel kezdődik, és többször is felváltja az „Orbán, takarodj!”, de volt „kismalac, kismalac, engedj be” skandálás is.

A telek közelébe emelőkocsi érkezett, illetve a kerítés közelében létrákat állítottak fel („hoztunk 0 forint EU-s támogatásból mobil kilátókat”). Hadházy és a tüntetés résztvevői onnan nézhetnek be a birtok területére. „Ez bizony egy luxuskastély” – írta a létrán, illetve az emelődarus kocsiban készített fotókhoz Hadházy.

Negyed öt körül a rendőrség felszólította Hadházyt, hogy az emelőkocsi hagyja el a helyszínt. Az utasítás indoklását nem hallottuk, de a helyszínen lévők rendőrállamozni kezdtek. Az autó elindult, közben Hadházy a helyszín biztosításáért felelős rendőri vezetőt kérdezte, miért kell elmennie a daruskocsinak, amire az volt a válasz, hogy közlekedésbiztonsági okokból. Közlekedés természetesen nincs a területen.

Az élő közvetítés ezen a ponton megszakadt, munkatársunk tudósítása szerint Hadházy azt mondta, hogy a rendőrök dolga a helyszín biztosítása – szerintük viszont veszélyt jelent a tüntetők között egy ilyen jármű. A rendőrök nem sokkal később már munkavédelmi szabályokra hivatkoztak, Hadházy visszakérdezett, hogy pontosan milyen munkavédelmi szabályok sérülnek.

Forrás

Amikor kedden a képviselő terepszemlét tartott, kiszúrták a kocsija három kerekét. Mindezért Orbán „smasszereit” tette felelőssé, a miniszterelnököt pedig káromkodva küldte el a videójában: „A miniszterelnök úrnak azt üzenem, hogy menjen a picsába, meg azt is üzenem, hogy küldhet rám smasszereket, kiszúrhatja a negyedik kereket is, kiszúrhatja a szememet is, hasba is szúrhat, bárhova szúrhat, de egyrészt úgysem fogok félni tőle, ő meg úgyis meg fog bukni. Akármit csinál, akárhány smasszert... úgyis meg fog bukni.”

A szombati tüntetésen önkéntesek figyelnek majd arra, hogy ilyen ne fordulhasson elő. A tüntetésre a másik oldal is készült: Hadházy szombat reggel arról posztolt, a hatvanpusztai birtok főbejáratát az eddigi szakadt vászonból álló paraván helyett tömör vaskerítéssel zárták le.


A hatvanpusztai birtok Orbán Viktor édesapjának tulajdonában van, a miniszterelnök pedig tagadja, hogy neki bármi köze lenne az egészhez (legutóbb is ezt tette, csak épp Mészáros Lőrincet felejtette ki a történetből), noha a VSquare információi szerint nem csak a szabadidejét tölti ott, hanem munkamegbeszéléseket is tart.

Hiába látszik a képeken, hogy egy luxusberuházásról van szó, Orbán még hétfőn, a Harcosok órájában is azt magyarázta, Hatvanpusztán „édesapámnak van egy gazdasága”, ami nem más, mint „mezőgazdasági központ”, az építkezéssel pedig még nem végeztek.

A majorság
Fotó: Hadházy Ákos

A birtok közelében zebrák, bölények és antilopok is vannak. Orbán most biztosan nincs itt, ugyanis Esztergomban, az MCC Feszten tart előadást.

Cikkünk a tüntetés alatt folyamatosan frissült.

Kapcsolódó cikkek