Pártokat vizsgált friss jelentésében az Állami Számvevőszék, a Momentumnál, a Kutyapártnál és a Mi Hazánknál is talált szabálytalanságokat, a kormánypártoknál azonban minden rendben van – írja a Népszava. Az ÁSZ csak a felsorolt pártokkal foglalkozott, az ellenőrzés a kampányra fordított pénzek felhasználására nem terjedt ki, azt külön vizsgálták.
A Fidesz 2022-ben megközelítőleg 3 és fél milliárd forintból gazdálkodhatott, 2023-ban nagyjából 2,1 milliárdból, náluk mindent rendben találtak. Az ÁSZ szerint a párt 2022-es és 2023-as „pénzügyi kimutatásai, az azt alátámasztó könyvvezetése, a bevételek, kiadások elszámolása, valamint a vagyon nyilvántartása, használata, hasznosítása megfelelt a jogszabályi és a belső előírásoknak”. Más téren se bukkantak problémákra a Fidesz működésében.
Ugyanez elmondható a 2022-ben 213 millió, 2023-ban 364 millió forinthoz jutó KDNP-ről is. A párt a „korábbi ÁSZ-ellenőrzés megállapításai alapján készített intézkedési tervében foglalt három intézkedést határidőben végrehajtotta” – szerepel a jelentésben.
A Népszava szerint a Momentum kimutatásait, könyvvezetését, a bevételek és kiadások elszámolását, a vagyon nyilvántartását vizsgálva az ÁSZ ugyanazt a pozitív megállapítást tette, mint a Fidesz és a KDNP esetében. Viszont találtak olyan intézkedést, amit a párt nem hajtott végre, pedig az szerepelt a számvevőszék által is elfogadott intézkedési tervben. A Momentum egyébként a vizsgált években közel 620, illetve 867 millió forint bevételt mutatott ki.
A Magyar Kétfarkú Kutya Párthoz (MKKP) egyik évben csaknem 570 millió, a másikban 118 millió forint folyt be. Nálunk számvevőszék arra jutott, hogy az ellenőrzött bevételek elszámolása szabályszerű volt, míg a kiadások elszámolása nem volt szabályszerű. A párt gazdálkodása során a vagyon használata ugyancsak szabályszerű volt, ellenben a vagyon nyilvántartása – a tárgyi eszközök belső szabályzatban előírt mennyiségi leltár hiánya miatt – nem volt szabályszerű. A Kutyapárt a korábbi ÁSZ-ellenőrzés megállapításai alapján készített intézkedési tervében meghatározott tíz feladat közül ötöt határidőben végrehajtott, ötöt viszont nem teljesített.
A számvevőszék jelentése szerint a Mi Hazánk nyilvántartási rendszere nem volt alkalmas az egyéb hozzájárulások, adományok összegének alátámasztására. Az ÁSZ felrótta a Mi Hazánknak azt is, hogy, hogy az ellenőrzött időszakban nem hozta létre a jogszabályban előírt felügyelőbizottságot, így nem biztosította gazdálkodása és törvényes működése ellenőrzését. A párt 2022-ben több mint 800 millió, 2023-ban 242 millió forint bevételt könyvelhetett el.
A lap azt írja, az ÁSZ pártalapítványok működését is ellenőrizte, ebben körben a Szövetség a Polgári Magyarországért Alapítvány (Fidesz) és az Indítsuk Be Magyarországot (Momentum) vizsgálatakor nem talált semmit, a többieknél akadtak kisebb-nagyobb gondok. A vizsgált két évben (2022-2023) a Fidesz pártalapítványa összesen 3 milliárd 125 millió forintot kapott, a KDNP alapítványa valamivel több mint 300 milliót, a momentumos majdnem 327 milliót, a kutyapártos kis híján 160 milliót, a Mi Hazánk Alapítvány pedig mintegy 285 milliót.