Újabb hat ember halt meg éhezésben vagy alultápláltság miatt Gázában az elmúlt 24 órában, amivel 175-re emelkedett az éhínségben meghalt áldozatok száma, akik között 93 gyerek is volt – írja a a Reuters. Miközben a terület humanitárius válsággal küzd, az egyiptomi állami televízió arról számolt be, hogy vasárnap két kamion ritka üzemanyag-szállítmánnyal készül átlépni a határt.
A két kamion 107 tonna gázolajjal készül belépni a területre, hónapokkal azután, hogy Izrael szigorúan korlátozta a segélyek bejutását, majd valamelyest enyhítette ezeket, amikor terjedni kezdett az éhínség. A gázai egészségügyi minisztérium szerint az üzemanyaghiány súlyosan rontotta a kórházi ellátást, az orvosokat pedig arra kényszerítette, hogy csak a kritikus állapotú betegekkel foglalkozzanak. Egyelőre nincs hír arról, hogy a kamionok valóban be tudtak-e lépni Gázába.
Miután Izrael márciusban korlátozta a segélyek és áruk bejutását a területre, az üzemanyag-szállítmányok is jelentősen megritkultak. Izrael akkor azzal indokolta a döntését, hogy így szeretnének nyomást gyakorolni a Hamászra a 2023 tavaszán ejtett túszok szabadon engedése érdekében.
Izrael a gázai szenvedésért a Hamászt hibáztatja, de a növekvő nemzetközi felháborodás nyomására a múlt héten bejelentette, hogy több segély bejutását is lehetővé teszi: védett útvonalakat jelöl ki a segélykonvojok számára és engedélyezi a légi segélyszállításokat, miközben részlegesen szünetelteti a napi harcokat bizonyos területeken.
Az ENSZ szervezetei szerint a légi úton érkező élelmiszer-szállítmányok nem elegendők, és Izraelnek sokkal több segélyt kellene beengednie szárazföldön. A segélyek koordinálásáért felelős izraeli katonai ügynökség, a COGAT közölte, hogy június óta 35 kamion lépett be Gázába, szinte mind júliusban.
A palesztin egészségügyi hatóságok szerint vasárnap legalább 40 embert öltek meg izraeli lövések és légicsapások az övezetben. A halottak között voltak olyanok, akik a segélyelosztó pontokhoz próbáltak eljutni Gáza déli és középső részén – közölték palesztin mentősök.
Éhínségtől szenvednek a palesztinok a Gázai övezetben – mondta a Deutschlandfunk német közszolgálati rádiónak adott interjúban Johann Wadephul német külügyminiszter.
„Egy ideje annak vagyunk tanúi, hogy az izraeliek által a Gázai övezet ellen bevezetett blokád a gyakorlatban éhínséghez, emberek halálához, szenvedéséhez és szomjazásához vezet” – mondta Wadephul az interjúban, amit Izraelben és palesztin területeken tett látogatása után Németországba visszaúton adott a repülőgépen.
Wadephul szorgalmazta, hogy engedjék be a háború pusztította területre az ENSZ segélyszervezeteit és a vöröskeresztet, illetve egyházi és jótékonysági szervezeteket. „Ennek már holnap el kell kezdődnie” – mondta, „alapvető változást” sürgetve Izrael politikájában.
Azt mondta, tudja, hogy több segélyt szállító teherautó lép be a Gázai övezetbe, de „ez még mindig kevés, ennek fokozatosan javulnia kell”. „Továbbra is kiállunk emellett” – mondta.
Német biztonsági források szerint a hét végén a térségbe belépett segélyszállítmányok 50 és 100 százalék közötti része a Hamász iszlamista palesztin szervezet vagy bűnbandák kezére jutott.
Németország pénteken csatlakozott a segélyszállítmányok légi úton történő célba juttatásához, de közölte, hogy ez csak kisebb enyhülést hozott. Azt mondta, a segélyeket szárazföldön kell az övezetbe juttatni, és Izraelnek ezt elő kell segítenie.
Németország, Izrael rendíthetetlen szövetségese általában óvatosan bírálja az izraeli kormányt és annak politikáját, de az utóbbi időben hangnemet váltott.
Az Integrált Élelmiszerbiztonsági Skála (IPC) nevű, ENSZ-szervezeteket, kormányokat, segélyszervezeteket és más csoportokat tömörítő koalíció szerint Gázában még nem teljesültek az éhínség feltételei. Az IPC-skála szerint akkor beszélhetünk éhínségről, ha fennáll az élelmiszerhiány, az akut alultápláltság és az éhezés okozta halálesetek hármas kritériuma.
Az IPC szakértői közölték: a legfrissebb adatok szerint az első két feltétel már teljesült, szélsőséges élelmiszerhiány van a Gázai övezet nagy részén, és akut alultápláltságot jelentettek Gázavárosból. (Reuters, MTI/dpa)