Jelentős változásokat hozott ez a hét Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin viszonyában. Na, nem arra kell gondolni, hogy a magyar miniszterelnök hirtelen hátat fordított volna Oroszországnak: az ellenkezője történt, az eddig is baráti kapcsolat még szorosabbra fonódott.
Amiről eddig csak Orbán kritikusai beszéltek, az most váratlanul hivatalos jelleget öltött, legalábbis ilyen nyíltan még nem jelezte egyik fél sem, hogy egy csapatban játszanak, most pedig mindketten megtették ezt. Ha úgy tetszik, ez itt most Orbán mask off pillanata, amikor már a látszatra se ügyel, és alig egy nappal később az MTI egy az egyben lehozta az Orosz Föderáció Külföldi Hírszerző Szolgálata, az SZVR közleményét arról, hogy az Európai Bizottság hatalomváltást akar elérni Magyarországon.
A közlemény előtt is voltak azonban már egyértelmű jelei annak, hogy Orbán nem bajlódik többé nüanszokkal, pávatánccal, egyrészt-másrésztezéssel, hanem kiteríti a lapjait.
Kövesd velünk a kampány hajráját, fizess elő most 50% kedvezménnyel!
Már előfizetőnk vagy?
Az év első felében egyetlen köbmétert sem importáltak.
Az akció terve miatt felháborodott az Egyesült Államok, és megfenyegette a Terrorelhárítási Központot.
A Harcosok órája című műsorban értett egyet a külügyminiszter az orosz Külső Hírszerző Szolgálat (SZVR) szerdai közleményével, ami a Fidesz főbb vádjait ismétli el Magyar Péterrel szemben.
A miniszterelnök médiaturnéjának következő állomása a Patrióta, újra. Ezúttal a hírhedt fideszes elemzővel ültették össze, és így minden korábbinál jobban kiderült, milyen sok a közös bennük.
Az orosz beavatkozás alapján a magyar kormánypárt népszerűségvesztése is egyértelmű, hiszen egy viszonylag korai és elég határozott beavatkozás ez a kampányba, állítja a nemzetbiztonsági elemző.
A magyar miniszterelnök már a kérdést sem értette, hiszen szerinte Oroszország mindig háborúzik, ebben jók.
A miniszterelnök arra számít, hogy előbb-utóbb a nyugati határainkat is védeni kell a bevándorlóktól, a lázadó fiatalokkal megértőbb, mint Bayer Zsolt, de Azahriaht már nem hallgat.
Az orosz Külső Hírszerző Szolgálat közleményben leplezte le a Magyar Péter mögött álló háttérhatalmakat, megismételve a Fidesz állításait.
27-ből 26-an álltak ki amellett, hogy a békéről nem lehet dönteni Ukrajna nélkül. Szijjártó az oroszokkal egyeztetett, Magyarország pedig kimaradt.